Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Meghalt a beteg kislány, akiért csak imádkoztak szülei

Elhunyt az a cukorbetegségben szenvedő amerikai lány, akinek szülei orvosi kezelés helyett imádkoztak gyógyulásáért.

A 11 éves Madeline Neumann az egyébként gyógyítható diabéteszes ketoacidosisban halt meg. Az amerikai gyermeknél harminc nappal ezelőtt jelentek meg a tünetek, hányt, gyengének érezte magát, és nem volt étvágya.

"Egyre betegebb, és betegebb lett" - mondta a helyi rendőrfőnök, Dan Vergin.

Szülei, Dale és Leilani Neumann a lány halálát annak tudták be, hogy nem volt elegendő hitük, ugyanis úgy vélték, elegendő a gyógyuláshoz, ha imádkoznak. A rendőrfőnök hozzátette: még hívtak embereket a házukba, hogy segítsenek imádkozni a 11 éves lány gyógyulásáért.

A szülők egyik bejegyzett egyház tagjai sem voltak, és nem is jártak templomba.

Mint kiderült, Madeline Neumannt utoljára három éves korában látta orvos.

A rendőröket a lány rokonai értesítették arról, hogy a szülők nem hajlandóak orvoshoz vinni a gyermeket. Mire azonban az egyenruhások kiérkeztek a westoni házhoz, a lány már életét vesztette.

A hatóság vizsgálják a szülők felelősségét is.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×