Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
310.6
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria

Csokival hajtott autóval kelnek át a Szaharán

Csokoládéval hajtott autóval tervezi átszelni a Szaharát Timbuktuig két brit. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a bioüzemanyagok fejlesztésének és használatának fontosságára.

Andy Pag és navigátora, John Grimshaw a dorseti Poolból indult, hogy csokoládéval hajtott autóján átvágjon a Szaharán. A páros Franciaországon és Spanyolországon hajt keresztül, majd áthajózik Marokkóba. Hogy elérjék úti céljukat, a mali Timbuktut, 7250 kilométert kell maguk mögött hagyniuk.

A két barát egy olyan eszközt is visz magával, amely képes felhasználható üzemanyaggá alakítani a csokoládé gyártásakor keletkező melléktermékeket és a már nem eladható csokit. A berendezést útjuk végén jótékony célra ajánlják fel, akárcsak azt a teherautót, amellyel nekivágnak a kalandnak.

Az utazáshoz négyezer kilogrammnyi csokoládémaradékból készült, kétezer liternyi biodízelt visznek magukkal.

A sivatagon egy-egy Toyota terepjáróval kelnek majd át, amelyeket ugyancsak csokoládéból készült üzemanyag hajt majd. A négykerék-meghajtású járművek egészen addig a teherautó gyomrában utaznak, amíg a páros el nem éri a Szaharát.

Andy Pag és John Grimshaw olyan túrát akart szervezni, amelynek során járműveikkel nem szennyezik a környezetet. Felvették a kapcsolatot az Ecotec vállalattal, amely kísérleti üzemanyagot állít elő csokoládéhulladékból és éttermekből összegyűjtött fáradt olajból.

Timbuktu arról híres, hogy az isten háta mögött van, a legtávolabbi hely, amit csak elképzelni lehet. Ha eltudunk oda jutni biodízellel, nem lesz okuk más üzemanyagot választani azoknak sem, akik a gyerekeiket viszik el autóval az iskolába, vagy munkába hajtanak - magyarázta Andy Pag.

A férfi reméli, hogy akciójuk felhívja a közvélemény figyelmét a széndioxid-kibocsátás súlyos veszélyeire.

Címlapról ajánljuk
Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Varga Mihály szavaira erősödött a forint

Varga Mihály szavaira erősödött a forint

A forint a délelőtti gyengülést követően erősödésbe váltott, miután Varga Mihály jegybankelnök megszólalt az MNB kamatdöntése után. A Monetáris Tanács az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. A keddi sajtótájékoztatón Varga Mihály arról is beszélt, hogy az ülésen egy háttéranyag is napirendre került az euró bevezetésének előszobájának tekintett ERM–II árfolyamrendszerhez való esetleges csatlakozás feltételeiről. Jelezte, hogy ezt a dokumentumot megosztják az új kormány illetékeseivel, a jegybank pedig kész együttműködni a folyamatban, ugyanakkor a döntés a kormány hatásköre. A forint erősödése ezt követően gyorsult fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×