Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Nem fogja elhinni: nők győztek az országos juhászversenyen!

Az Orciból érkezett Kiszlinger Henrietta nyerte meg a Szent György-napi Juhászversenyt, amelyet vasárnap huszonharmadik alkalommal rendezett meg Hódmezővásárhelyen a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kara, az Agnuscoop Juhtenyésztő Egyesület és a Magyar Juhtenyésztők Szövetsége.

Az Európában is egyedülállónak számító hódmezővásárhelyi juhászverseny második helyezettje 2005 és 2006 legjobbja, a szentesi Kovács Erzsébet Ágnes lett.

Az ifjúsági kategóriában az első helyet a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola Kovács Árpád-Baranyi János-Ruzsa László összetételű I. csapata szerezte meg, orrhosszal megelőzve az iskola II. csapatát, azaz Tóth Balázst, Pinkovics Márkot és Farkas Balázst.

Az ifjúságiak közül egyéniben is a vásárhelyi iskola diákjai diadalmaskodtak: az első három helyet Kovács Árpád, Baranyi János és Tóth Balázs szerezte meg. A Gregusos diákok felkészítője, Nádasdiné Dani Éva munkáját Andrikó-díjjal ismerték el.

A felsőoktatási kategóriában a csapatversenyt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának csapata, Jenei János, Nagy Endre és Forrai Csaba nyerte meg, sőt ők egyéniben is szép helyezéseket értek el: Jenei János első lett, Forrai Csaba pedig a harmadik helyen végzett.

<

Juhászpihenő  (képgaléria)

A versenyzők a juhtenyésztés elméleti tudnivalói mellett gyakorlati ismereteikről is számot adtak: körmöltek, megbecsülték az állatok korát és testtömegét, sőt bemutatták a juhászat hagyományos öltözékeit, eszközeit, mondáit és táncait is.

A juhászverseny hagyományai közé tartozik, hogy a rendezvény legsúlyosabb látogatóját is díjazzák. Idén a 160 és fél kilogrammos Bálint László bizonyult a "legtekintélyesebbnek". A győztes a díj átvételekor elárulta, hogy hagyományos túrós puliszkával trenírozza magát, de a sört sem veti meg.

A versenyprogramon túl kirakodóvásár és kutyás bemutató szórakoztatta a Szent György-napi Juhászverseny több ezer látogatóját.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×