Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
321.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Michael H/Getty Images

Titkosak maradnak a kormányülések összefoglalói

A napirendet sem ismerheti meg a nagyközönség – derült ki a Miniszterelnökség közléséből.

Az előző kormányzat idején hozott szabályok miatt nem adják ki a mostani kormány ülésein elhangzottak összefoglalóját – írta a Telex a Miniszterelnökség válasza alapján. A lap közérdekűadat-igényléssel kérte ki a május 12-i kormányalakulás óta készített összefoglalókat és jegyzőkönyveket, de a Miniszterelnökség a kérést a kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvényre hivatkozva elutasította. Ez a jogszabály kimondja, hogy „a kormány ülései – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak”.

Mint ismert, az új kormány majdnem minden héten tartott ülést a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületében, a hírek szerint ezek gyakran maratoni, akár éjszakába nyúló tanácskozások voltak. A döntésekről, hasonlóan az elmúlt évek gyakorlatához, jellemzően kormányszóvivői tájékoztatókon értesülhet a sajtó és a nyilvánosság, vagy miniszterek, illetve Magyar Péter miniszterelnök bejegyzéseiből.

Az elhangzottak kötelező hangrögzítését az Orbán-kormány idején törölték (2018-ban), és abban az évben született a kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvény, amely alapján nem kötelező szó szerinti jegyzőkönyvet készíteni az ülésekről. Az összefoglalót a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára írja, ebben a kormányülés helyszíne és időpontja, a résztvevők neve, a tárgyalt írásbeli anyagok címe és az előterjesztők neve, valamint a kormány döntésének lényege szerepel, továbbá azok az ügyek, amelyek a napirenden kívül szóba kerültek. Szó szerinti hozzászólás csak akkor kerül az összefoglalóba, ha egy résztvevő azt külön kéri.

A Tisza Párt választási ígérete volt, hogy a nemzetbiztonsági vizsgálat után elkezdik nyilvánosságra hozni a 2010 és 2026 közötti kormányülések összefoglalóit és a titkosított, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok listáját, ez meg is történt. Sőt, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének húszéves évfordulóján közzétették a kormány honlapján a 2006. őszi kormányülések ötven évre titkosított összefoglalóit is. A Telex rákérdezett hogy nem érzik-e visszásnak, hogy ezek után a Magyar-kormány 2026 utáni kormányüléseinek összefoglalói titkosak maradnak, de nem kaptak erre választ.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×