Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, Mohács nemcsak arról szól, amit elveszítettünk, hanem arról is, hogy voltak emberek, akik a veszély nagyságát látva sem hátráltak meg, katonák, akik tudták, hogy túlerővel állnak szemben, mégis elfoglalták helyüket a csatasorban.

Tudták, hogy vannak pillanatok, amikor a kötelesség fontosabb a félelemnél – tette hozzá.

Azt nem tudhatták, hogy történetüket megőrzi-e a nemzet, áldozatuk jelentőségét megértik-e az utánuk következők. A katona azért szolgál, mert esküt tett, ami annak vállalása, hogy szükség esetén életét is kockára teszi a hazájáért - fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte, hogy Mohács ezért a katonák számára nem pusztán történelmi emlék, hanem a kötelességről szól: vannak pillanatok, amikor nem azt kell kérdeznünk, hogy mekkora a veszély, hanem azt, hogy készen állunk-e szembenézni vele.

Kiemelte, a mohácsi mezőn harcolók megtették, amit a saját koruk, esküjük és a hazájuk megkövetelt tőlük. Amikor rájuk emlékezünk, nem szabad csupán egy elveszített csata résztvevőiként látnunk őket. Élni akartak, vissza akartak térni szeretteikhez, jövőt akartak maguknak, mégis vállalták, hogy életükkel védik azt, amit hazájuknak neveztek – hangoztatta Ruszin-Szendi Romulusz.

Kijelentette: a haza soha nem magától értetődő örökség, nem csupán egy terület, hanem nyelv, kultúra, emlékezet, közösség és felelősség. Minden nemzedéknek döntenie kell arról, hogy képes-e megőrizni ezt az örökséget – mondta.

A miniszter beszélt arról is,

Mohács története arra figyelmeztet, hogy egy ország biztonsága soha nem magától értetődő, a felkészültséget békében kell megteremteni, nem akkor, amikor a veszély már megérkezett.

A védelmi képességeket időben kell kialakítani, békében kell a katonákat kiképezni, a vezetőket felkészíteni, az eszközöket még a válság előtt kell biztosítani.

Hozzátette: nem azért emlékezünk Mohácsra, hogy a múlt tragédiáját változatlanul rávetítsük a jelenre, hanem azért, hogy tanuljunk belőle. A biztonságért dolgozni kell, a nemzeti összefogás hiánya súlyos következményekkel jár, a katonai erő nem minden, de nélküle egy ország kiszolgáltatottá válhat – közölte.

Ruszin-Szendi Romulusz rámutatott arra, hogy a legnehezebb helyzetekben szükség van olyan emberekre, akik vállalják a szolgálatot, olyan közösségekre, amelyek megbecsülik azt, és értik, hogy a honvédelem nem kizárólag a katonák ügye, a haza biztonsága közös ügy.

Azt mondta, a katona feladata a védelem, a társadalomé az, hogy a katonát ne hagyja magára a szolgálatban. A megbecsülés nem pusztán ünnepi beszédekben jelenik meg, hanem a felkészítésben, a megfelelő felszerelésben, a családi támogatásban, a szolgálat körülményeinek javításában, és abban, hogy a katonai hivatást valódi értékként kezeljük.

A honvédelmi miniszter szerint Mohács ötszáz év távlatából arra is emlékeztet, hogy a történelem nem egyetlen napból áll. A csata elveszett, de Magyarország története nem ért véget; a nemzet súlyos veszteséget szenvedett, de nem tűnt el, a magyar államiság igénye fennmaradt, a magyar közösség újra és újra képes volt megőrizni önmagát.

Még mindig van magyar haza, magyar nyelv, magyar kultúra és magyar honvédség, ami annak bizonyítéka, hogy a nemzetet érheti vereség, de amíg képes felállni, addig nincs legyőzve – emelte ki.

„A mohácsi mezőn elesettek emléke legyen számunkra gyász és elhivatottság. Elhivatottság ahhoz, hogy (...) ne engedjük, hogy a megosztottság gyengítse hazánkat, és ahhoz, hogy amikor eljön az időnk, mi is ott álljunk, ahol a kötelesség kijelöli a helyünket” – fogalmazott.

Ruszin-Szendi Romulusz azzal zárta beszédét: a hazát szeretni felelősség, szolgálni megtiszteltetés, megvédeni kötelesség. Ezzel tartozunk azoknak, akik a mohácsi mezőn életüket adták Magyarországért.