Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
322.44
bux:
148474.99
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Nagy változást hozott a MÁV a Balatonnál

A MÁV intézkedéseinek köszönhetően a nyári főszezonban 7 százalékkal javult a Balaton északi partján a vonatok menetrendszerűsége – írta a közösségi oldalán a vasúttársaság vezérigazgatója.

Hegyi Zsolt a változást a nagy teljesítményű mozdonyok forgalomba állításával magyarázta, valamint azzal, hogy a villamosított szakasz határán, Balatonfüreden felülvizsgálták a mozdonycsere technológiáját, továbbá lassújeleket számoltak fel és egyszerűsítették a hosszú, zavarérzékeny járatok menetrendjét. Gyorsabb lett a fel- és leszállás is, mert a peronokon utasirányító jelzések mutatják, hol fognak a szerelvények megállni – tette hozzá.

A bejegyzés szerint a nyári tapasztalatokat az augusztus 31-én kezdődő utószezonban is figyelembe veszik.

A modern, klímás Katica InterRégió továbbra is naponta közlekedik Budapest és Balatonfüred között, a Kék Hullámok megtartják a gyorsított megállási rendjüket, az osztrák vasúttársaságtól bérelt tíz IC-kocsi forgalomban marad. A Tapolcáról kora reggel Budapestre induló vonat ezentúl IC-minőségű szerelvényekkel Levendula IC néven közlekedik. A Tanúhegy vonatok hétvégenként november 1-ig közlekednek, mivel ősszel egyre többen érkeznek a térségbe egynapos kirándulásra. A hazajutást Balatonfüredről késő este új járat segíti – ismertette a vezérigazgató.

Az őszi menetrendről a mavcsoport.hu oldalon olvasható közlemény tájékoztat. Közvetlen vonatokkal az utószezonban is számos nagyvárosból el lehet majd jutni a Balatonhoz, nemcsak Budapestről, és több járaton marad a bővített kerékpárszállítási kapacitás, valamint az Utasellátó-szolgáltatás is – olvasható a MÁV honlapján.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of Construction konferenciánk, amelyen előad majd az ÉVOSZ elnöke, Koji László is. Érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×