Infostart.hu
eur:
367.02
usd:
314.49
bux:
132641.24
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában
Nyitókép: InfoRádió

Turi Ferenc: nagyon zsúfolt a magyar légtér, de hamarosan még több repülő érkezhet

Tavaly júliusban elérte a napi 4300-at a Magyarország légterét használó repülőgépek száma. Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója a magyar légi folyosók terhelhetőségének határairól is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyarország területe körülbelül 1,2 százaléka Európáénak, de Európa légi forgalmának körülbelül 11-12 százaléka átmegy az ország fölött. „Ebből lehet érezni, hogy van némi arányeltolódás, és az a munka, amit a munkatársaim végeznek, hihetetlen megfeszített munka. Európa délkeleti tengelyében Magyarország megkerülhetetlen és stratégiai pont, hiszen a török, illetve az ázsiai, délkelet-ázsiai járatok nagyon nagy számban itt lépnek be Európába” – mondta Turi Ferenc, kiemelve, hogy a munkájukban mindig a biztonság a legfontosabb.

A tavalyi év fontos eredményének nevezte, hogy tíz százalékkal növelni tudták a légiforgalmi irányítók számát, illetve hogy a háttérszolgáltatásokat is fejlesztették, például új szektorizációt vezettek be. A magyar légtér irányítás szempontjából ugyanis szektorokra van bontva. Ezeket olyan kis, négyzet alakú légterekként lehet elképzelni, amelyeket egy-egy irányítópár irányít. A szektorokat pedig a forgalom áramlásának függvényében alakítják ki, változtatják.

A légterünk forgalmának több mint 80 százalékát az átrepülő forgalom adja, vagyis Magyarország tranzitország. De ezek a járatok átmennek más államokon is, tehát ugyanez vonatkozik az osztrákokra, a horvátokra, a bolgárokra, a románokra is, csak eltérő mértékben. Turi Ferenc emlékeztetett: épp most látható az iráni háború kapcsán, hogy kettévált a forgalom áramlása, mindenki kikerüli Iránt és Irakot. Van egy északi útvonal Grúzia, Türkmenisztán felé, és van egy déli forgalomáramlás, ami átterelődött a Balkán felé a déli viszonylatokra. Emiatt van az, hogy Magyarországon kevesebb a forgalom, mint eddig volt – de ez a szakember szerint bármikor visszaállhat.

Szóba került még a beszélgetésben a késések kérdése. Egy sűrű napon ez azért is fontos, mert általában ha egy járat az eredetileg tervezett indulási időben vagy az azt követő 15 percben nem tud elindulni, akkor elveszíti a slotot (résidő), és a várakozó gépek listájában sokkal rosszabb helyre kerül – emelte ki Turi Ferenc. Ezért nagyon komolyan kell venni, amikor a személyzet azt kéri, hogy mindenki igyekezzen a beszállással.

A késésekkel kapcsolatos jó hír, hogy a HungaroControl egy éve kezdett szorosabb együttműködésbe a HungaroMettel, melynek egy-egy munkatársa most a légiirányítóknál ül és helyben tudnak egyeztetni egy-egy vihar vagy más veszélyes időjárási jelenség esetén szükséges intézkedésekről.

„Most élő szóban meg tudják beszélni, hogy milyen légiforgalmi korlátozásokat igényel egy-egy vihar. Ez azért fontos, mert nálunk az volt a legnagyobb probléma korábban, hogy vihar esetén mi vagy alulkorlátoztunk, vagy felülkorlátoztunk. Az esetek nagyobb részében a kollégák biztosra mennek, tehát felülkorlátoztak. Ám azzal, hogy tavaly bevezettük ezt a szolgáltatást,

körülbelül 40 százalékkal tudtuk csökkenteni a felesleges korlátozásokat, amit az utasok is érezhetnek a kevesebb várakozási időben, a kevesebb késésben, a sokkal flottabb szolgáltatásban”

– mondta Turi Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az együttműködést nemrég kibővítették, és ha szükséges, akkor már hétvégén is ott ülnek a hungarometes szakemberek, illetve ha szükséges, akkor éjszaka is be tudják hívni őket.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette. A teljes beszélgetést alább megnézhetik, meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin az elmúlt órákban. Szerdán a negatív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, és csütörtökön az ázsiai piacok is lejtmenetbe kapcsoltak. A befektetők egyrészt az újra meredeken megugró olajár miatt aggódnak, de az elmúlt órákban közzétett vállalati gyorsjelentések is csak vegyes képet mutatnak. Közben pedig az amerikai jegybank is óvatos kijelentéseket tett az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×