Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147604.76
2026. november 5. csütörtök Imre
fotó: gondosora.hu
Nyitókép: gondosora.hu

Aki nem igényel Gondosórát, az is kap - most Budapesten, 80 év fölött

A 80 év felettiek külön igénylés nélkül megkapják a Gondosórát, Budapesten is megkezdik mintegy 45 ezer készülékek kézbesítését - jelentette be a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területi közigazgatásért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta, hogy a kormány a közösségi értékeken, a hagyományos családmodellen keresztül kívánja elérni a fejlődést, a jólétet, illetve az élhető élet feltételeinek biztosítását. Hozzátette: ennek eszköze mások mellett a családtámogatás, a gyermekek védelme, az otthonteremtési támogatás, a foglakoztatás és az idősebb generáció támogatása, például a Gondosórával.

Elmondta, a kormány társadalompolitikai célkitűzéseinek megvalósításában a kormányszerveknek is van feladata, és már a 318 kormányablakban is lehet gondosórát igényelni. Felhívta a figyelmet arra: a kormányablak "az elsődleges találkozási pont" a lakosság és a kormány között, ugyanis a lakosság kétharmada olyan településen él, ahol van kormányablak.

Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatala vezetője kiemelte: a Gondosóra olyan technikai eszköz, lehetőség, amely megkönnyíti a gondoskodást az idősekről. Mint mondta, Budapesten mintegy 418 ezer 65 éven felüli ember él, aki jogosult a Gondosórára, de eddig csak 127,5 ezren regisztráltak a programba, vagyis a jogosultak kevesebb mint harmada rendelkezik a készülékkel. Hozzátette: ezen az arányon szeretnének javítani, ha már rendelkezésre áll ez az Európában egyedülálló lehetőség az idősek támogatására.

Mivel az idősek többsége személyesen intézni az ügyeit, ezért a kormányablakok dolgozóitól azt kérte, kérdezzék meg az ügyfeleket, regisztráltak-e a Gondosórára, próbálják őket erre rábeszélni, és szükség esetén segítsenek az aktiválásban is - mondta.

A főispán beszélt arról is, a 80 év felettieknek igénylés nélkül, közvetlenül kiszállítják az eszközt, a közeljövőben 45,5 ezer időshöz jut majd el a készülék, ezzel 173 ezerre nő a regisztráltak száma a fővárosban.

A Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland elmondta: a leginkább rászoruló, 80 év felettiek előzetes igénylés nélkül megkapják a készüléket, az elmúlt 3,5 hónapban az ország nagy részén már kézbesítették a postások a Gondosórát, kedden pedig Budapesten is megkezdik. Mint mondta, a vármegyék több mint felében 80 százalék felett volt az átvételi arány.

Megjegyezte: országos átlagban minden harmadik jogosult rendelkezik Gondosórával, de Budapesten ez az arány egyelőre rosszabb, és csak a 80 év felettieknek a készülék direkt kiküldésével fogják elérni, hogy minden harmadik jogosultnak legyen Gondosórája. A vármegyékben a direkt kiküldéssel pedig már minden második jogosult rendelkezni fog a készülékkel.

Felhívta a figyelmet arra: a készüléket kézbesítés után aktiválni kell, és gondoskodni kell arról is, hogy folyamatosan fel legyen töltve a készülék.

Elmondta azt is, alig másfél év alatt már közel 900 ezer felhasználója van a programnak, és eddig több mint 60 ezer életmentéshez járult hozzá, továbbá több mint félmillió egyéb esetben nyújtott segítséget a 24 órában elérhető diszpécserközpont.

Úgy fogalmazott, ez óriási lehetőség, hogy a mindennapi életben legyen egy "digitális őrangyala" az időseknek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×