Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.75
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke kilép a szavazófülkéből a Pest megyei Gödön, a Németh László Általános Iskolában kialakított 5. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Sajtóértesülés: Meghalt Schmuck Andor

A politikus 54 éves volt. Schmuck Andor több mint négy hónapja jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd.,

Schmuck Andor több mint négy hónapja jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Mint kiderült, a politikus életmentő kezelésre szorul, amit már elkezdett, csak a TV2 show-műsora miatt szakította félbe átmenetileg – írja az Index.

„Persze, az ember megijed, aztán nem foglalkozik vele. Voltak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érezte, most már jöhet a csodadoktor, a sámán vagy bármi más, aztán eljött ez a gyönyörű nap, ahol világossá és egyértelművé vált, hogy csodák vannak. Jelen pillanatban itt még nem tartunk” – nyilatkozta még egy hónappal ezelőtt a Tények Pluszban Schmuck Andor, aki szerint ezen a ponton minden lehetőséggel számolni kell.

„Nem tekintették semlegesnek a terápiát, mivel reagált, megyünk tovább ezen az úton. Hazudnék, ha azt mondanám, mindenféleképpen pozitív végkifejlet felé haladunk, de ezen vagyunk” – tette hozzá.

Az Index információi szerint az 54 éves politikus a mai napon életét vesztette.

Schmuck Andor élete

Schmuck Andor 1970. szeptember 2-án született Budapesten. Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) kezdte, ahol 1994 és 1998 között Budapest IV. kerületének (Újpest) önkormányzati képviselője volt.

2001-ben kilépett az MSZP-ből, majd 2012-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) ügyvezető elnökévé választották. 2024-ben Budapest V. kerületének polgármesteri székéért is harcba szállt, bár a választást nem nyerte meg.

Schmuck Andor legnagyobb és legmaradandóbb alkotása a Tisztelet Társasága volt, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt alapított azzal a céllal, hogy támogassa és közösségbe szervezze az idősebb korosztályt Magyarországon. A szervezet politikai pártoktól függetlenül működött, állami támogatás nélkül, önkéntes alapon.

A Tisztelet Társasága országosan több mint 170 ezer szimpatizánst számlált, akik aktívan részt vettek a szervezet programjaiban és rendezvényeiben. 2024 szeptemberében a Margitszigeti Szabadtéri Színházban ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját, ahol több mint ezer nyugdíjas vett részt.

Schmuck Andor sokoldalúságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy Zámbó Jimmy személyi menedzsereként is tevékenykedett 2000-ben, az énekes életének utolsó hónapjaiban. Emellett több televíziós műsorban is szerepelt: részt vett a Farm VIP-ben, a Hal a tortán című vetélkedőben, és 2025-ben A Nagy Duett című zenés show-ban is feltűnt.

Médiatanácsadóként három vállalatnál is dolgozott, ahol szakmai tanácsokkal látta el őket a médiakommunikáció és marketing stratégiák terén. Két könyvet is írt: az egyik a politikai életben szerzett tapasztalatairól, a másik a modern párkeresés világáról szólt.

Schmuck Andor életében kétszer házasodott meg – mindkét alkalommal rendkívül gyorsan, 10, illetve 14 nappal a megismerkedés után. Mindkét házassága válással végződött. Gyermeke nem született, és az utóbbi években egyedülálló volt.

Jellegzetes humorával egyik esküvőjét a Vidámparkban tartotta, ahol több mint ezer vendéget látott el virsli és vattacukor kínálattal, miközben a vendégek éjfélig dodzsemeztek.

2025 márciusában A Nagy Duett harmadik élő show-jában sokkoló bejelentést tett: „életmentő kezelésem elkezdődhet, egy új nagy duettet kezdek én és a betegségem, aztán meglátjuk, meddig jutunk.”

A pontos diagnózist soha nem hozta nyilvánosságra – olvasható.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×