Infostart.hu
eur:
360.89
usd:
315.96
bux:
143066.69
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Unsplash

Van, ahol ingyen igényelhetnek gyümölcsfát a lakosok

A gyümölcsfákon túl kisebb ingatlanközösségek díszfák telepítését is kérhetik a programban az önkormányzattól.

A tavaly elindított Gyümölcsfát a portára, díszfát az utcára programot idén is meghirdeti a város, melynek keretében portánként egy gyümölcsfát igényelhetnek a helyi polgárok - írja a beol.hu.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere Facebook-oldalán kiemelte, tavaly 256 gyümölcsfa talált gazdára az akció keretében, és remélik, hogy idén is legalább ekkora lesz az érdeklődés a program iránt.

A polgárok igényelhetnek almafát, körtefát, birset, szilvát, meggyet, cseresznyét, kajszibarackot, sárgabarackot és nektarint is.

"Olyan gyulai ingatlantulajdonosi közösségek, legalább három egymás melletti ingatlan tulajdonosai jelentkezését is várjuk, akik szeretnék, ha az önkormányzat az ingatlanjaik előtti közterületen díszfákat telepítene, egyben vállalják, hogy az önkormányzat által telepített fákat gondozzák" - írta a település első embere.

A program részleteiről a város lakói Gyula hivatalos weboldalán olvashatnak. A jelentkezés határideje augusztus 23.

Címlapról ajánljuk
A nagy fordulatok után Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter is felszólal az Országgyűlésben napirend előtt
frissülő cikk

A nagy fordulatok után Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter is felszólal az Országgyűlésben napirend előtt

A hétfői hatalmas politikai hullámverések – Szijjártó Péter, a legfőbb ügyész és a köztársasági elnöki pozíció körül – után beszél újra Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben. Beszédet mondott a köztársasági elnöki jogköröket most gyakorló Forsthoffer Ágnes is.

Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Nemzetközi sajtójelentések szerint Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke a FIFA elleni tiltakozása miatt nem vett részt a vasárnapi világbajnoki döntőn. A szakember számos Infantino-féle kezdeményezést is határozottan ellenez. Az európai viadalokon nagyon más szabályok (és vb-parkolóhelynyi jegyárak) lesznek életben, mint a vb-n.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresletet térképezi fel, így a monetáris transzmisszió állapotának egyik legfontosabb visszajelzése. Ezt követi a német és az euróövezeti ZEW gazdasági hangulatindex, amely az elemzők és intézményi befektetők várakozásait méri, és előretekintő mutatóként érzékenyen jelzi a konjunktúra fordulópontjait. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában vegyes a kép. A magyar tőzsde viszont az OTP-nek köszönhetően felülteljesít; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×