Infostart.hu
eur:
390.24
usd:
331.14
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
Nyitókép: Hadházy Ákos / Facebook

"Ha elegen vagyunk, lehetnek sztrájkok, útlezárások" - Ismét tüntettek Hadházy Ákosék

Ismét tüntettek a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására kedden Budapesten.

Hadházy Ákos a Ferenciek terén tartott demonstráción azt mondta, minden alkalom különleges, ahova eljön néhány száz ember, aki hisz abban, hogy csak szabad országban lehet igazán élni, hisz abban, hogy ezt a szabadságot ki lehet kényszeríteni.

Hangsúlyozta: követelik az általa technofasiszta Pride-törvénynek és ellehetetlenítési törvényjavaslatnak nevezett gyülekezésitörvény-módosítás, illetve a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonását.

A politikus megjegyezte, "igazak azok a távolból küldött üzenetek", hogy ehhez többre van szükség, de ahhoz, hogy többet tudjanak tenni, több ember is kell, a sikerhez zavart kell okozniuk, zavarniuk kell a közlekedést, amit a közlekedők 70-75 százaléka megért.

Úgy vélte, 100 embert kell megkeresni ahhoz, hogy 2-3-at találjanak, aki hajlandó tenni a szabadságért, ezért feladatuk van.

"Önöknek is feladatuk van, mindannyiunknak feladatunk van, meg kell találni ezeket az embereket, meg kell győzni arról, hogy igenis meg tudjuk csinálni, igenis el tudjuk érni, csak elegen kell hozzá lenni" - mondta hallgatóságának.

Hangoztatta, "ha elegen vagyunk, abból lehetnek majd sztrájkok, ha elegen vagyunk, abból lehetnek útlezárások".

Hadházy Ákos közölte, az elmúlt napokban is történtek olyan dolgok, amelyek indokolnák, hogy sok ezer, vagy sok tízezer ember tüntessen Magyarországon. Példaként hozta fel a végső adattörlés állami programot, és egyebek mellett "Orbán embereinek" osztalékait.

Az országgyűlési képviselő gyalázatosnak nevezte a Jeszenszky Géza volt külügyminiszter elleni kalapácsos támadást.

Bejelentette, a jövő héten nem a Ferenciek terén találkoznak, hanem a Kossuth téren, ahol Puzsér Róbert szervezésében tartanak demonstrációt.

Paizs Miklós zenész, előadóművész, dalszerző azt mondta, agymosás és gerinctörés "megy nálunk" következmények nélkül, az erkölcstelenség rendszerében élünk.

Szűcs Gábor történész, informatikus, tanár azt hangoztatta, nem akar olyan országban élni, "ahol Jeszenszky Gézát kalapáccsal verik, ahol Iványi Gábortól elveszik az iskoláit, ahol Orbánért miséznek a templomban, ahol hazudik a tévé, ahol szétlopják a nemzeti bankot, ahol a pénzem hatodát elviszi az infláció, ahol iskolázatlan, tanulatlan, műveletlen, teljesen leépült emberek fröcsögnek a leendő diplomás fiataloknak, hogy húzzanak el az országból". Rákosi és Ceaucescu uralmának végéhez az kellett, hogy a tömegek kimenjenek az utcára és nagyon határozottan kiálljanak azért, ami akkor fontos volt nekik. "Ők akkor megtették, ez most a mi harcunk a szabadságért" - fogalmazott.

Karafiáth Orsolya költő, újságíró az eseményen lejátszott videóüzenetben azt mondta: a demonstrálók azért vannak itt, mert tudják, az utolsó lehetőségeik egyike, amivel még küzdhetnek az ellen, amiben élnek, élni kényszerülnek. "Lehet, hogy jövő héten, vagy egy hónap múlva már ez a lehetőség sem lesz a kezünkben, rajtunk múlik, hogy felismerjük, hogy tegyünk érte" - tette hozzá.

Juhász Péter youtuber, antikorrupciós aktivista ugyancsak videóüzenetben szólt a tüntetőkhöz. Közölte, az "orbáni hatalom ma már retteg", hogy elveszti hatalmát, mert az emberek bizalma elfogyott iránta. Úgy vélte, a Szuverenitásvédelmi Hivatal azért jött létre, hogy hazugságokat terjesszen, találjon ki és azokat állami szintre emelve képviselje a nyilvánosságban, jogalapot teremtsen ártatlan emberekkel szembeni jogi eljárásokra.

Nagy Zsolt színművész felszólalásában demokráciát követelt, és arra hívta fel - mint mondta - az összes közszereplő figyelmét, hogy ideje lenne aktivizálniuk magukat, és csatlakozni a demonstrálókhoz.

Hadházy Ákos a tüntetés végén arra kérte a résztvevőket, sétáljanak a városháza elé, ahol villámcsődület alakul.

A demonstrálók a Rákóczi út mentén az Astoria érintésével a Városháza parkhoz vonultak, ahol Hadházy Ákos az ellen tiltakozott, hogy "Budapest számlájáról levontak tizmilliárd forintot".

A tüntetés nem sokkal este fél nyolc előtt véget ért.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×