Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
fal
Nyitókép: Pixabay

A Balatonnál befalazták a híres színésznőt

Balatonföldváron befalazva élte túl a háború borzalmait a neves színésznő.

Silberspitz vagy Galizenstein Fáni – születési neve mai napig bizonytalan –, azaz Gaál Franciska egy sokgyermekes budai vendéglős család legkisebb leánya volt, aki már gyermekkorában is színpadra vágyott.

Szavalt, verselt, énekelt, így jutott el a Színiakadémiára és ahogy a korszakban sokan, ő is művésznevet választott magának - írja a SONLINE.

Tehetsége korán megmutatkozott, végül nem más lett a patrónusa, mint a nagy író, Molnár Ferenc, aki neki szánta az Ibolya című darabjának főszerepet. Ezzel tulajdonképpen el is indult az ismertség felé, az 1920-as évektől pedig már az újdonságnak számító némafilmekben is szívesen alkalmazták.

Ezzel a lehetőséggel egészen Németországig jutott, ahol két filmfőszerepet is eljátszhatott. Ám a fasizmus fenyegető szele már utolérte: zsidó származása miatt 1933-ban Németország elhagyására kényszerült. Pályája azonban nem szakadt meg, hiszen később Hollywoodban forgatott három filmet.

A korábban Németországban készült alkotásokat időközben nagy sikerrel bemutatták Magyarországon és a Szovjetunióban egyaránt. Így lett Sztálin kedvenc külföldi színésznője a filmvásznon ragyogóan alakító Gaál Franciska. A Péter című filmje 1935-ben Moszkvában elnyerte a legjobb filmvígjáték díját.

Ebben az időszakban, amikor szinte már az egész világ ismerte, nem máshol keresett nyugalmas, pihentető hajlékot magának, mint a Balatonnál. Férjével, Dajkovich Ferenccel Balatonboglár mellett, Szőlőskislakon vásároltak maguknak birtokot. A feljegyzések szerint itt sem elvonultan élt, bár sokat pihent, lovagolt, de szeretett elvegyülni a helyiek között, szemlélni napi tevékenységüket.

Gaál Franciska azonban nemcsak nyarakat töltött balatoni kúriájában és a Dajkovich család földvári villájában, hanem forgatott is a tónál. A Pardon, tévedtem című nagy sikerű vígjátékot balatoni helyszíneken rögzítették.

Balatoni menedék

A biztos halál elől is a Balatonnál talált menedéket. Dajkovich Ferencnek Balatonföldváron is volt villája, itt elbújva, valójában befalazva élhette túl Franciska a zsidóüldözés borzalmait.

Amikor pedig megjelentek a szovjet tankok és a híres színésznő előmerészkedett, a katonák azonnal felismerték, mint a Kismama című amerikai film főszereplőjét, amelyet a Szovjetunióban is vetítettek egykoron. Amikor szembesültek a ténnyel, hogy kivel találkoztak: leállították a páncélosokat és azonnal énekelni kezdték neki a Péter című filmje tangóját.

Szürreális jelenet lehetett, de a lényeg, hogy Gaál Franciska túlélte a második világháborút. A szovjetek felvitték Pestre és ezt követően nem sokkal két hónapig turnézott a Szovjetunióban. Ottani, valószínűleg negatív tapasztalatai a kommunizmusról, valamint férje politikai üldöztetése hazánkból is távozásra késztették. 1947-ben férjével együtt az USA-ba emigráltak.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×