Az Ausztria által lezárt határátkelők miatt a működő átkelőpontok magyar oldalán hosszú várakozás alakult ki, alkalmanként több tíz kilométeres sorok is voltak (például Hegyeshalomnál). Az osztrák féllel folyamatosan egyeztetnek. Időközben egy újabb fertőtlenítési pontot alakítottak ki, de így is hosszúak a várakozási idők – mondta a tájékoztatón Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ismét kért mindenkit, hogy a halasztható utazásokra ne mostanában kerüljön sor Ausztria és Szlovákia felé. A két szomszédos országgal közös határszakaszokon lévő átkelőkről a rendőrség honlapján lévő frissülő közleményekben (a kedd itt) érdemes tájékozódni.
Az osztrák határon tapasztalható sorokról, a közlekedési lehetőségekről több videót és fotót is feltöltöttek egy bécsi-magyar csoportba, például ide (videó) és ide (fotó) kattintva lehet látni ezeket.
Eredményes a védekezés Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen, új kitörés nem történt, a vírust sikerült keretek között tartani – hangoztatta Nagy István agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón kedden Mosonmagyaróváron.
A tárcavezető elmondta, hogy a betegséggel érintett négy telep közül kettő mentesítése megtörtént, jelenleg zajlanak a fertőtlenítési munkálatok. "A másik két telepen a mai nappal megkezdődnek a mentesítési, felszámolási folyamatok, amelyek reményeim szerint a hétvégére befejeződnek" - tette hozzá.
Nagy István a megelőzésről szólva azt mondta, hogy 749 telepen hatvanezer vérvizsgálatot végeztek, amelyek közül mindegyik negatív volt a száj- és körömfájás betegségre.
A miniszter kiemelte, hogy komoly járványügyi nyomozás zajlik annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan került Magyarországra a vírus.
Mint ismert, a telepek mentesítése teljes állami kártalanítás mellett zajlik azért, hogy senkinek ne legyen érdeke eltitkolni a betegséget. Emlékeztetett, hogy a háztáji állattartók is ingyen tudnak fertőtlenítő szerekhez jutni a térségben.
A dunakiliti és darnózseli fertőzött telepeken lévő állatokat, ahogy eddig, továbbra is Bábolnán, az ATEV telepén földelik el.





