Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash

Kevesebb a gyermek és a pedagógus Csepelen, több óvoda is bezárhat

Az óvodáskorú gyerekek és a dolgozók létszáma drasztikusan csökkent Csepelen, ezért a megfelelő színvonalú ellátás érdekében egyes intézményekből más óvodákba kerülnek a gyerekek.

A gyerekek létszámának drasztikus csökkenése miatt a XXI. kerületben át kell szervezni szeptembertől az óvodai ellátást - mondta a racionalizálás okairól Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda igazgatója.

"2014-ben itt, Csepelen 2487 gyermekünk volt, 2024-ben már csak 1816, tehát 669 gyermekkel lett kevesebb, és a születési számok alapján látható, hogy ez a következő években további csökkenést mutat" - mondta az igazgató az InfoRádióban. Hangsúlyozta: 2024-ben még 110 csoport állt rendelkezésre, és a gyermekek számának csökkenése mellett az egyesület csoportszüneteltetésekkel igyekezett a problémát megoldani, azonban nem a létszám volt az egyetlen, amit vizsgáltak a döntéshozatalkor.

Az igazgató elmondta, 2015-ben még 224 pedagógus kollégával dolgoztak, az ő számuk 2025-re 184-re fogyatkozott, vagyis nagyságrendileg 40 fős a hiány. Az elkövetkező években további 49 pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, és ha úgy döntenek, hogy nyugdíjba mennek, a várható emberhiány már 70 fő fölé növekszik. A vezető leszögezte:

mind a gyermekek létszáma, mind az óvodapedagógusoké évek óta drasztikusan csökken, és így a 21 tagintézményből álló rendszer nem működtethető tovább.

Hirholczné Faragó Tünde arról is beszélt, hogy melyek lesznek az érintett intézmények. Elmondása szerint voltak olyan tagóvodák, amik igen kevéssé voltak kihasználva, főleg a kisebbek, ezért szerették volna a szakmai erőket a nagyobb óvodákban koncentrálni. Így, ha a képviselő-testület is jóváhagyja, akkor a Mesevár, a Kerek Világ, a Zsongás, a Napsugár és a Füstifecskék óvoda 2025. szeptember 1-től bezár.

A szakember arra is kitért, hogy mik lehetnek a gyerekek és a szülők legfontosabb szempontjai. Kiemelte, "nem az épületek falai adják" a jelenlegi szakmaiságot és az óvodai életet. Egy másik intézmény ugyanolyan jól ellátja a feladatot a bezártak helyett, ugyanis mindegyikben komoly szakmai munka folyik.

Az igazgató megjegyezte, nyilván mindenki szeretne ragaszkodni a megszokott intézményhez, ami megérthető. Viszont elmondása szerint

még soha nem érkezett panasz sem szülői, sem gyermeki részről például a szüneti időszakokban más intézményekben eltöltött, akár több hetes időszakok után;

a gyerekek mindig jól érezték magukat, az óvodák és a pedagógusok szeretettel fogadták őket.

Hirholczné Faragó Tünde azt is kiemelte, hogy szeretnének a szülőknek is segíteni, éppen ezért van szabad óvodaválasztás, mindenki azt az intézményt választhatja csemetéje számára, amelyikben szeretné, hogy tovább haladjon az óvodai életben.

A csepeli önkormányzat jelezte, hogy az új óvodai struktúra felépítése lehetővé teszi az intézmények működésének racionalizálását. Az újonnan kialakított rendszerben a kiadások évi 435 millió forinttal csökkenhetnek. A megtakarításokat nem vonja ki az önkormányzat a rendszerből, hanem az óvodák korszerűsítésére és bérfejlesztésekre fordítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×