Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Kiss László, Óbuda közös ellenzéki polgármesterjelöltje (Ál)civilek a pályán címmel, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti elnökével, Molnár Zsottal közösen tartott sajtótájékoztatóján a III. kerületi Lajos utcában 2019. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Óbuda: a magas "elvonással" és a polgármesterrel kapcsolatos döntéssel a kerületet akarják ellehetetleníteni

Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer önkormányzata úgy értékeli Kiss László kerületi polgármester letartóztatásának a bíróság általi meghosszabbítását, illetve a szolidaritási hozzájárulást, hogy azokkal a kormány a kerületieknek járó forrásokat és a demokratikusan, nagy többséggel megválasztott polgármesterét is el akarja venni.

A kormány 2025-ben szolidaritási hozzájárulás címén 5 milliárd 276 millió forintot von el tőlük, ez a budapesti kerületek között a második legnagyobb mértékű forráselvonás – közölte a kerület önkormányzata pénteken, hozzátéve, hogy a bejelentéssel egy időben az ügyészség kezdeményezte Kiss László fél éve tartó letartóztatásának meghosszabbítását, a bíróság pedig pénteken az ügyészségi indítvány elfogadásáról döntött, ennek alapján pedig a polgármester további három hónapig, május 16-ig letartóztatásban marad.

Az önkormányzat vélekedése szerint ez a két lépés világossá teszi azt a központi szándékot, amely gazdaságilag és politikailag egyszerre igyekszik ellehetetleníteni Óbuda-Békásmegyert.

Az ügyészség azzal érvel, hogy álláspontja szerint fennáll a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye egy olyan nyomozásban, amely még 2021-ben kezdődött, és amelyben új nyomozati cselekményekről nincsen semmilyen hír, új gyanúsítás pedig nem történt - írták, hozzátéve, hogy eközben az eltelt fél évben egyszer sem hallgatták meg az ügyben a polgármestert, nem vették fel a vallomását.

Nehezen értelmezhető, hogy mit nem lehetett fél év alatt kideríteni, s milyen valós nyomozati oka lehet az újabb három hónapos hosszabbításnak - írták.

Szerintük a nyomozást ugyanaz az ügyészség végzi, amely azt állította, hogy "nem tudja, ki Tóni, Barbara és Ádám", "amely hagyta, hogy a Völner-Schadl-ügyben 85 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál volt igazságügyi államtitkár mindvégig szabadlábon védekezzen, a Parlamentbe bejárjon, szavazzon, a fizetését, költségtérítését megkapja", "ahogy lehetővé tette azt is, hogy az 1,4 milliárdos csalással vádolt Simonka György volt fideszes képviselő se kerüljön letartóztatásba, még azután sem, hogy megpróbált tanúkat megvesztegetni, amivel még le is bukott".

Eközben a - szerintük - "gazdasági fegyverként" használt szolidaritási adó mértéke Óbuda-Békásmegyeren lett a második legmagasabb Budapest 23 kerületéből, alig elmaradva az első helyezettől - fogalmaztak, azt hangoztatva, hogy vélekedésük szerint ezzel nemcsak a "demokratikusan, nagy többséggel újraválasztott polgármesterüktől", hanem az őket "jogosan megillető források" egy részétől is megfosztják a kerületieket.

"Ez pedig nem más, mint a demokrácia és a választói akarat teljes semmibevétele és fenyegető üzenet minden más önkormányzatnak, polgármesternek" - írták.

"A körülmények ellenére és a választók nagyarányú felhatalmazásával - az alakuló ülésen tett eskünek megfelelően - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata addig is maradéktalanul ellátja valamennyi feladatát, a kerület fejlesztésének ügyét és az itt lakók érdekeit szolgálva, amíg a törvényesen megválasztott polgármester újból el nem foglalhatja pozícióját" - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×