Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
315.47
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
3D Rendering jet engine, close-up view jet engine blades. Blue tint
Nyitókép: Rost-9D/Getty Images

Bajba került egy Athénból érkező gép Ferihegyen

Az Aegean Airlines Athénból Budapestre érkező járatát teljesítő Airbus A320-200-as a 13R jelű futópályára csütörtök délután negyed három körül végrehajtott leszállást követően nem tudta elhagyni a pálya biztonsági sávját.

A repülőgép a futópálya dél-keleti végén, az A2 jelű gurulóútra fordulás közben megállt. A pilóták azt jelezték a légiforgalmi irányítás felé, hogy a repülőgép nem tud tovább gurulni, és vontatóra van szükségük.

Az érintett futópályát lezárták, végül délután három óra után vontatták le a görög Airbust a forgalmi előtérre – számolt be az airportal.hu.

A Budapest Airportal a lap érdeklődésére közölte: az érintett járat pilótái a leszállás után, gurulás közben a fék hibáját észlelték, majd a repülőgép megállt az 1-es futópálya és a gurulóút csatlakozásánál a nem optimális gurulási útvonal követése miatt.

A repülőtér illetékes szolgálatai a helyszínre vonultak, a futóművet és a futópályát átvizsgálták, ezt követően állóhelyre vontatták a repülőgépet.

Kiemelték: személyi sérülés nem történt, az utasok leszállítása után a repülőgépet átvizsgálják. Az Athénba induló utasokért a légitársaság mentesítő járatot küld.

Az eset idején a forgalom zavartalan volt a repülőtéren, az induló és érkező járatok a másik, a 2-es futópályát használták, késések nem voltak – olvasható a BA válaszában.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×