A balesetben három autó ütközött, a helyszínre mentő is érkezett. Az Útinform tájékoztatása szerint a belső sávot lezárták, a torlódás már 3-4 kilométeres.
A balesetben három autó ütközött, a helyszínre mentő is érkezett. Az Útinform tájékoztatása szerint a belső sávot lezárták, a torlódás már 3-4 kilométeres.

Megakadtak az amerikai-iráni béketárgyalások: a több mint húszórás iszlámábádi egyeztetés végül megállapodás nélkül zárult, az amerikai delegáció pedig vasárnap hajnalban el is hagyta a helyszínt. Washington szerint Teherán nem volt hajlandó egyértelmű kötelezettséget vállalni arra, hogy lemond az atomfegyver megszerzéséről, miközben Irán az amerikai követeléseket túlzónak nevezte. J. D. Vance közölte, hogy az Egyesült Államok egy „végső és legjobb ajánlatot” hátrahagyott, amelyre még várják az iráni választ. Közben újabb feszültséget keltett, hogy amerikai hadihajók haladtak át a Hormuzi-szoroson, illetve Washington megkezdte az aknamentesítés előkészítését, amit Teherán több ponton vitat. Benjamin Netanjahu eközben világossá tette: Izrael folytatja a harcot Iránnal és annak szövetségeseivel szemben. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború vasárnapi fejleményeivel.
Már több mint 600 millió forintért játszhattak a szerencsevadászok a Hatoslottón. Lássuk, hogy a vasárnapi sorsoláson volt-e telitalálat, elvitték-e a főnyereményt!
The US president's comments come after delegations from Washington and Tehran failed to reach a deal following lengthy talks in Islamabad.