Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
315.49
bux:
150413.38
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi parlamenti képviselője

Meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi parlamenti képviselője

Az Országgyűlés jegyzője is volt.

75 éves korában meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője és dombóvári elnöke.

Az Orszűggyűlés 1948-ban született Dombóváron, majd itt szerzett dízelmozdony-lakatos, majd mozdonyvezetői szakképesítést. 1974-ben a debreceni Tanítóképzőn népművelő-könyvtáros szakon diplomázott. 1980-ban másoddiplomázott, művelődéspolitikai szakon - írja honlapján az MSZP.

Az MSZP tagjaként országgyűlési képviselői mandátumot szerzett 2002-ben majd, 2006-tól további négy évre a parlamenti frakció munkáját segítette képviselőként. Az Országgyűlés munkáját jegyzőként is segítette.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×