Infostart.hu
eur:
354.42
usd:
306.07
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Gyurcsány Ferenc nem fogadta el Vona Gábor ajánlatát

A DK szombaton reagált Vona Gábor videóüzenetére, amiben vitára invitálta Gyurcsány Ferencet. Közleményben azt írták: „eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni.”

Mint arról az Infostart is beszámolt, a hét elején Vona Gábor vitára hívta Gyurcsány Ferencet. A Második Reformkor (2RK) elnöke videó üzenetében úgy fogalmazott, hogy közel húsz éve kerülgetik egymást, és egy vitával ezt az időszakot most lezárhatnák. Szerinte téma lenne bőven, különösen azért, mert jövőre európai parlamenti és önkormányzati választásokat is tartanak.

A DK szerint az ország legfontosabb kérdése ma az, hogy ennek a kormánynak az irányításával tovább folyik-e az ország tönkretétele, vagy szociáldemokrata politikával Dobrev Klára kormánya új utat nyit az emberek, a családok és hazánk felemelkedésére. Ha valamiről, akkor csak erről érdemes vitatkozni – tették hozzá.

„Ha Vona Gábor pártja a jelenlegi kormányt támogatja, akkor nem érdemes vele vitázni, hiszen ez esetben Orbán Viktor az igazi vitapartner. Ha a 2RK az Orbán-kormány leváltásáért dolgozik, akkor el kell hárítsuk a kezdeményezést, ahogy eddig se folytattunk nyilvános vitát az ellenzék egyetlen szereplőjével sem. Aki meg esetleg középen szeretne lenni, az a jelenlegi helyzetben végeredményben a kormánnyal van” – fogalmaztak.

A Gyurcsány-párt közleménye úgy záru, hogy eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×