Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
324.35
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Sólyom László volt köztársasági elnök az Autóstoppal Lengyelországba című beszélgetésen, amelyet a Történelemórák a szabadságról programsorozat keretében tartottak a budapesti Lengyel Intézetben 2015. november 24-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Novák Katalin: Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!

Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót, Magyarország néhai köztársasági elnökét! - írta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap MTI-hez eljuttatott közleményében. Közleményben búcsúzott az elhunyt államfőtől Orbán Vikor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is.

Sólyom László nemzetközileg elismert jogtudós volt, akinek előbb a Nemzeti Kerekasztal résztvevőjeként, majd az Alkotmánybíróság első elnökeként meghatározó szerepe volt a rendszerváltoztatásban, a demokrácia és az életünket meghatározó alkotmányos keretek megteremtésében - áll Novák Katalin közleményében.

"Hálás vagyok, hogy megosztotta velem tapasztalatait" - fogalmazott a jelenlegi államfő.

Hozzátette: Sólyom László néhai államfőt a Sándor-palota saját halottjának tekinti. Emlékére félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a Sándor-palotánál.

Orbán Viktor is búcsúzik

„Elment Magyarország köztársasági elnöke, a nagyszerű jogászprofesszor. Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki közös fotóval búcsúzik a volt köztársasági elnöktől.

Gyurcsány Ferenc megemlékezése

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×