Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke fenntarthatósági témájú előadást tart a Mathias Corvinus Collegium Debreceni Képzési Központja Középiskolás Program résztvevői számára 2023. október 7-én.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Víz és akkumulátor - Áder János megoldást kínál

Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni - jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Debrecenben

Áder János a Mathias Corvinus Collegium helyi képzési központjában középiskolásoknak tartott fenntarthatósági témájú előadásában emlékeztetett: a közlekedés az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó és magas klímalábnyomú ágazat, ennek zöldítésére indított európai kezdeményezés értelmében 2035-től csak elektromos autókat lehet majd forgalomba helyezni az Európai Unióban.

Jelenleg negyven akkumulátorgyár épül Európában, a várható akkumulátorigények nagyobb részét, húsz százalékát Magyarországról, nyolcvan százalékát például a Lengyelországban, Svédországban, Finnországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Németországban épülő üzemekből fogják kielégíteni - közölte a korábbi államfő, megjegyezve: szinte nincs olyan autógyártással foglalkozó európai ország, ahol ne építenének ilyen akkumulátorgyárakat.

Emlékeztetett, Magyarország 1990-ben még egyetlen személyautót sem gyártott, ma pedig az iparág húzóágazat, 150 ezer embernek ad munkalehetőséget.

A versenyképesség, a munkahelyek megőrzése és a technológiai verseny szempontjából nem kérdés, milyen fontos az autógyártás, ha ebben versenyben akar maradni az ország, akkor vagy máshonnan vásárol akkumulátort, vagy helyben gyártja le a szükséges mennyiséget - mondta.

Áder János a kínai CATL akkumulátorgyár építését kísérő helyi aggodalmakra kitérve azt mondta, a vegyipartól az atomenergiáig minden üzemnek kötelező a szigorú környezetvédelmi szabályok és az uniós előírások betartása.

Aki megsérti ezeket, meg kell büntetni, ismételt szabályszegésnél a gyárat be kell zárni, "ez kormányzati és hatósági feladat" - hangsúlyozta a volt köztársasági elnök.

Arra a kérdésre, hogy a kínai cég biztonságos-e, Áder János emlékeztetett: a CATL nemrégiben a németországi Türingiában felépített, kisebb kibocsátású üzemének átadásakor a tartományi miniszterelnök és a zöldpárti környezetvédelmi miniszter a gyárat az évtized legfontosabb és legígéretesebb beruházásának minősítette.

"Ha a németeknek jó ez technológia, ha a környezetvédelmi szabályok betartatását nem látják problémának, és ráadásul egy zöld környezetvédelmi miniszter üdvözli az építést, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nekünk miért kellene egy ilyen technológiáról lemondani" - fogalmazott Áder János.

A KBKA kuratóriumi elnöke a döntéshozók figyelmébe ajánlott egy olyan magyar cég által fejlesztett technológiát, amely megoldást nyújt a debreceniek vízzel összefüggő kétségeire az épülő akkumulátorgyárral összefüggésben. Áder János közölte: a múlt heti Planet expón is bemutatta termékét a nagykanizsai székhelyű Hidrofilt Kft. A cég

az akkumulátorgyár vízellátását meg tudná védeni úgy, hogy nem szükséges igénybevenni a debreceni ivóvíz bázist.

Ezzel a módszerrel meg lehet tisztítani a szennyvizet, ami biztosítja a gyár vízigényét.

A volt köztársasági elnök hangsúlyozta: a csapvíz csak az ott dolgozók ellátását biztosítaná.

A volt államfő utalt arra, ha Magyarország nem építi meg az akkumulátorgyárait, akkor 2035-től az itt gyártandó autókba máshonnan kell majd megvenni az akkumulátort, másképp nem gördülhet le ilyen jármű a gyártósorról.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×