Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek sorakoznak a Pénzjegynyomdában.
Nyitókép: MTI/Pénzjegynyomda

6500 érv amellett, miért nem éri meg a vezetéstől való eltiltás után vezetni

A statisztikai adatok alapján még mindig kevesen tudják, hogy ma már hivatalosan is bűncselekmény a vezetéstől való eltiltás alatt volán mögé ülni.

2021. májusában lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása a 239./B paragrafus alapján, amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját. Eszerint ha valaki az ellene kiszabott szankciók ellenére is volán mögé ül, akár börtönbe is kerülhet, maximum 3 évre.

2021 májusa óta majdnem 6500 olyan sofőrt kaptak el a rendőrök, aki eltiltás ellenére vezetett - tudta meg a Pénzcentrum az ORFK-tól.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt közölte, hogy a rendőri eljárásban regisztrált járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmény vonatkozásában:

  • 2021-ben 1216 esetben indult eljárás
  • 2022-ben 3188, míg
  • 2023. január 1. és július 31. között 2023 esetben indult eljárás az említett bűncselekmény miatt.

Azaz összességében a szigorítás érvénybe lépése óta majdnem 6500 olyan sofőrt kaptak el aki eltiltása ellenére volán mögé ült.

Arról nem közöltek adatot, hogy mekkora volt a legnagyobb kiszabott büntetés. De, mint emlékeztettek, a Btk. rendelkezései szerint:

  • Aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  • Aki a bűncselekményt büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Egyre könnyebb elveszíteni a jogosítványt

2022-ben vezetésre jogosító okmányt összesen 7900 esetben vettek el a rendőrök a helyszínen. Ebből azon okból, hogy a járművezető járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt vagy a közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultságának szünetelését jogerősen elrendelte, ennek ellenére vezetett, 526 esetben történt meg a vezetésre jogosító okmány helyszíni elvétele.

Arról nem vezetnek statisztikákat, hogy hány járművezetőnek vették el a jogsiját azért, mert kigyűltek az előéleti pontjai - ugye, abban az esetben, ha valaki 3 éven belül 18 büntetőpontot összeszed, akkor a nyilvántartó értesíti a helyi okmányirodát, akik 8 napon belül 6 hónapra bevonják a járművezető jogosítványát.

Ugyanakkor a rendőrség 2022-ben szabálysértési eljárásban 5802 esetben alkalmazott járművezetéstől való eltiltást.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×