Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.86
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. úthibák javításán dolgozó munkatársai kátyúznak Salgótarjánban 2017. február 8-án.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

120 kilométernyi aszfaltnak ugrik neki a Magyar Közút

Országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A beruházások többsége hazai, költségvetési forrásból újul meg.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrég zárta le a 2022-23-as téli üzemeltetési időszakát, így megnyílt a lehetőség, hogy az útfelújítások legyenek újra a középpontban – olvasható az állami vállalat közleményében.

Tájékoztatásuk alapján a márciusban induló, illetve folytatódó felújítások közül a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház-Nagymágocs-Székkutas összekötő út újul meg, valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza-Szentes összekötő út 13,2 kilométeren.

Mindkét szakasz felújítása a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Program keretében valósulhat meg, a 4405-ös út több mint 12 milliárd forint, míg a 4406-os út több mint 9 milliárd forint értékben.

A harmadik legnagyobb értékű beruházás 1,6 milliárd forintos árával a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út közel 6,4 kilométeres szakaszának felújítása, mely Bodrogkisfaludot, Bodrogkeresztúrt és Tokajt is érinti.

Az összes projekt értéke mintegy 41,4 milliárd forint.

Az útfelújítások mellett a Magyar Közút a mérnökségein keresztül folyamatosan, előre meghatározott sorrend alapján végzi országszerte a kezelésébe tartozó szakaszokon a kátyúzási munkákat is, immár tartósabb melegaszfaltos technológiával – jegyzik meg.

A javítási, felújítási munkákkal érintett szakaszokon a Magyar Közút a közlekedőktől fokozott figyelmet és a kihelyezett forgalom- és sebességkorlátozások betartását kéri.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×