Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.88
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Novák Katalin/Facebook

Kiderült, kik a legkedveltebb és legismertebb magyar női politikusok

Az ismertség mértéke nem jelenti azt, hogy ugyanannyira népszerűek is lennének a politikusok.

A szavazókorú népesség körében a legismertebb magyar női politikus Dobrev Klára (DK) 92 százalékkal, a második alig valamivel lemaradva Novák Katalin köztársasági elnök 90 százalékkal, a harmadik helyen Dúró Dóra (Mi Hazánk) áll 80 százalékkal – derül ki a Medián „nőnapi” közvélemény-kutatásából, amit a 444.hu rendelt meg.

Az első hármat Kunhalmi Ágnes (MSZP, 74 százalék), Kálmán Olga (DK, 72 százalék) és Varga Judit (Fidesz, 70 százalék) követi, majd a középső harmadban a két momentumos EP-képviselő, Donáth Anna és Cseh Katalin jön 68 és 65 százalékkal, illetve Vadai Ágnes (DK) 63 százalékkal. A párbeszédes Szabó Tímeát és az LMP-s Schmuck Erzsébetet a megkérdezettek nagyjából ugyanolyan arányban ismerték, előbbit 57, utóbbit 56 százalékuk. A többiektől jócskán lemaradt Gurmai Zita MSZP-s EP-képviselő, a szavazópolgárok mindössze 33 százaléka tudja, ki ő.

Az ismertség mértéke ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ugyanannyira népszerűek is lennének a politikusok. A felsoroltakat ismerők körében

  • Novák Katalin a legnépszerűbb, 54 százalékkal áll az élen. A mindenkori köztársasági elnök hagyományosan népszerű, mivel kevésbé megosztó, mint a gyakorló pártpolitikusok, jegyzik meg.
  • A második legnépszerűbb Donáth Anna (46 százalék), őt
  • Varga Judit igazságügyi miniszter követi (44 százalék). Utánuk következik a sorban
  • Cseh Katalin (43 százalék),
  • Kálmán Olga (41 százalék),
  • Szabó Tímea (40 százalék), majd
  • Kunhalmi Ágnes (37 százalék) és
  • Dúró Dóra (36 százalék),
  • Dobrev Klára és Vadai Ágnes pedig 35–35 százalékkal következik.
  • Az őket ismerők körében a legkevésbé Schmuck Erzsébet és Gurmai Zita számít népszerűnek, előbbi 28 százalékot, utóbbi mindössze 22 százalékot ért el.

Az ellenzéki szavazók körében már egészen más képet mutat a női politikusok népszerűsége. Donáth Annát az ellenzéki szavazók háromnegyede látná szívesen fontos politikai szerepben, és nagyon kedvező Szabó Tímea ellenzéken belüli megítélése is (69 százalék), Cseh Katalin kicsivel lemaradva, 64 százalékkal a harmadik. A két momentumos politikus annak köszönheti pozícióját, hogy az eléggé megosztott ellenzéken belül ők kevéssé megosztóak, és viszonylag általános rokonszenvet élveznek – olvasható egyebek mellett.

Kálmán Olga sem panaszkodhat, az ellenzéki szavazók 60 százaléka kedveli, a DK-sok közül ő a leginkább széles körben elfogadott női politikus. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ismertségét még médiaszemélyiségként alapozta meg. Ez nem mondható el Dobrev Kláráról: kimagasló ismertsége nem jár együtt széles körű népszerűséggel,

még az ellenzéki szavazók között is csak 56 százalékon áll,

vagyis több mint 40 százalékuk tartózkodik a támogatásától. Őt ezen a listán 1 és 2 százalékkal lemaradva Kunhalmi Ágnes, majd Vadai Ágnes követi. Gurmai Zita és Schmuck Erzsébet a rangsorban jobban áll, előbbivel a megkérdezett ellenzéki szavazók 43, utóbbival 42 százaléka szimpatizál. Az utolsó helyeken Dúró Dóra (36 százalék), Novák Katalin (26 százalék) és Varga Judit (19 százalék) végzett.

A felmérést a 444 megbízásából 2023. február 21. és 27. között készítette a Medián, 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×