Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Close-up of a surgical tray.
Nyitókép: francisblack/Getty Images

Kilenc év után jött ki a kómából a barcsi asszony

Egy műtét után kórházi fertőzést kapott. Most már tud mozogni is.

Kilenc év éberkómában töltött vegetálás után jobbra fordult az állapota annak a kétgyermekes nőnek, akit – dacára a helyzetének – korábban a volt férje gyerektartásért még be is perelt. Varga Katalin a közelmúltban kijött a kómából, és úgynevezett minimális tudatállapotba került – írja a Blikk.

Ugyan még nem képes ellátni magát, de néhány dologra legalább már reagál. Édesanyja azt mondta a lapnak, hogy három szakember is megerősítette, hogy nincsen kómában.

„Kilenc év szenvedés után jött az áttörés” – kezdte a portálnak Kistaj Éva, a Barcson élő sérült nő édesanyja.

Felidézik az előzményeket:

egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után kórházi baktérium támadta meg, ami miatt éberkómába került.

Azóta nem tudott beszélni, mozdulatlanul, magzatpózban fekve töltötte az idejét.

Most már reagál édesanyja szavaira, egyes mozgásokat végre is tud hajtani.

Azt írják, a tragédia óta nem láthatta a gyermekeit, az apjuk ugyanis magához vette őket, de a közelmúltban a már nagykorú lánya nyolc év után végre felkereste, azóta pedig rendszeresen találkoznak.

Mindeközben zajlanak a tárgyalások abban a polgári perben, amiben Éva 100 millió forintos kártérítésért harcol a kórházzal szemben. A következő ülés egy hónap múlva várható.

„Azt az ígéretet kaptuk, hogy hamarosan felveszik egy rehabilitációs intézetbe, aztán egy koponyaimplantátumot ültetnek be neki, majd kiutazunk Barcelonába egy speciális kezelésre” – mondta az édesanyja.

A gyerek- és rokontartás miatt pereskedő volt férjnek még 600 ezer forintot ki kell fizetniük.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×