eur:
401.9
usd:
386.23
bux:
88050.2
2025. február 13. csütörtök Ella, Linda
Budai fonódó villamos látványterve. Tervező: Főmterv Zrt. BFK
Nyitókép: BFK

Így bővülhet a budai fonódó villamos Dél-Budán

A budai fonódó villamos dél-budai bővítésének tervei elkészültek, ha az engedélyek meglesznek, és a beruházó időben el kezd dolgozni, akkor 2024-ben elindulhat a közlekedés az új, 11. kerületi szakaszon – közölte a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója egy online fórumon, ahol az új vonalhálózat és a megállók terveit mutatták be.

A budai fonódó villamoshálózat folytatásának tervei készen állnak, a közeljövőben az engedélyek beszerzése következik – mondta a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a beruházásról szóló internetes fórumon. Vagyis a tervező Főmterv Zrt. ütemterv szerint leszállította a bírálati egyesített engedélyezési és kiviteli terveket – magyarázta előadásában Vitézy Dávid hozzátéve, hogy reményei szerint jövő év első negyedévében meglesznek az építési engedélyek is, és azt követően kiírásra kerülhet a feltételes kivitelezési tendert. Ha minden jól megy, 2022 őszére meglesz a kivitelező, aki el tud majd kezdeni dolgozni 2023-ban, hogy optimista számítások szerint 2024 nyarán a villamoshálózat be tud indulni. „Ezen leszünk” – hangsúlyozta.

Vitézy Dávid kiemelte, a beruházás célja, hogy a Szent Gellért térről ne csak a Bartók Béla úton lehessen villamossal továbbhaladni részben a Szabadság híd, részben Észak-Buda irányába, hanem, hogy a Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter sétányon folytatódjon Budapest Duna-parti villamosvonala. A Szent Gellért térről a Műegyetem rakparton, a Pázmány Péter sétányon és a Dombóvári úton haladó új villamosvonalon hét megálló lesz mindkét irányban, lásd alább:

A projekt keretében mintegy 2,8 kilométerrel bővülne ki a budapesti villamosházólat, ebből 1,6 kilométert füvesített burkolattál látnának el. Vitézy Dávid hozzátette: szeretnék az egész vonalszakaszon „faltól falig” rendbe tenni, korszerűsíteni, 21. századivá tenni az utcaképet és a forgalmi rendet.

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója megjegyezte, a helyszín „érzékenysége” miatt elkerülhetetlen lesz a fakivágás. A megfogalmazott kritikák miatt végül 108-cal sikerült csökkenteni a kivágandó fák darabszámát, és többet is fognak átültetni. Mint magyarázta, az utóbbi években a térségben jelentősen romlott a fák állapota, amiket növényegészségügyi okokból biztonsági veszély miatt kell majd kivágni, amire a végső engedélyt az önkormányzatok fogják kiadni. Összességében 196 olyan fa van, ami érintett, de ezeket pótolni fogják – emelte ki. Emellett tárgyalnak Bardóczi Sándor főtájépítésszel a megmaradó, de romló egészségű fák szükséges kezeléséről is.

Vitézy Dávid hozzátette: vannak elképzelések a most kibővülő villamoshálózat dél-budai további meghosszabbítására is. A többi között a Budafoki úton a Savoya Park felé vagy a Szerémi úton összekötve az 1-es villamossal. De ezek még csak tervek és nem befolyásolják a jelenlegi beruházást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

"Azonnali tárgyalások" kezdődnek, Moszkvában találkozhat majd Donald Trump és Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, és meghívta őt Moszkvába - közölte szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Az amerikai elnök a Truth Socialon azt írta, hosszú és rendkívül eredményes beszélgetést folytatott az orosz elnökkel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.13. csütörtök, 18:00
Szakáli István Loránd
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója
Az inflációs hír uralta az amerikai részvénypiacokat

Az inflációs hír uralta az amerikai részvénypiacokat

Bizonytalan hangulatú kereskedést láthattunk ma az európai tőzsdéken, ebben a környezetben egész jól teljesített a hazai piac. A vállalati gyorsjelentéseken túl az amerikai inflációs adat mozgatta meg ma a tőzsdéket: a vártnál magasabb lett ugyanis a pénzromlás üteme, ilyen inflációs nyomás mellett pedig a kamatcsökkentési kilátások is romlanak, aminek hatására megütötték a befektetők az amerikai tőzsdéket, a dollár erősödni kezdett, az arany árfolyama pedig esik. A Putyin-Trump egyeztetések megkezdésének a híre aztán némi korrekciót hozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×