eur:
393.79
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Díszkivilágítás a nemzeti ünnep alkalmából a Lánchídon és a Hotel Clark Budapest épületén 2021. március 14-én.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Március 15. - A Magyar Érdemrenddel kitüntetettek listája

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfő.

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ARSENIOS KARDAMAKIS, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és Magyarország közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe, valamint a hazai görög nemzetiség megmaradását és a görög ortodox identitás megerősítését mindenekelőtt az egyházi oktató-nevelő tevékenység kiszélesítésével szolgáló önzetlen munkája elismeréseként;

BÍRÓNÉ KELETI ÁGNES, a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró, minden idők legeredményesebb magyar tornászaként aratott világraszóló sikerei, példaértékű sportolói, edzői és tanári pályafutása elismeréseként;

BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN Széchenyi-díjas teológus, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnöke a magyar állam és az egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve a református egyház elesettekhez és kiszolgáltatottakhoz forduló, a közjó érdekében végzett szolgálatainak kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint teológiatörténeti jelentőségű tudományos és szaklektori munkája, továbbá a jövő lelkészeinek felkészítését segítő oktatói tevékenysége elismeréseként;

KATÓ BÉLA, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke több évtizede odaadóan végzett lelkipásztori szolgálata, valamint a kisebbségi létbe kényszerült erdélyi magyar honfitársaink sorsának jobbra fordításában és közösségi életének megszervezésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ÁDÁM VERONIKA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája az idegek oxidatív károsodásának kutatása területén végzett több évtizedes, nemzetközileg is elismert munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

BÁLINT-BENCZÉDI FERENC, a Magyar Unitárius Egyház püspöke az egyetlen magyar alapítású keresztény egyház főpásztoraként a teljes magyar unitárius közösséget építő és az erdélyi magyarság fennmaradását szolgáló tevékenysége elismeréseként;

BÖCSKEI LÁSZLÓ, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a bánsági és partiumi történelmi régiókban élő magyarság körében végzett lelkipásztori szolgálata, valamint identitásuk, illetve kulturális örökségük megőrzésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. CSERHÁTI FERENC, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Diaszpóra Tanács Egyházi és Cserkész Szervezetek Regionális Ülésének társelnöke a diaszpórában élő magyar nemzettársaink anyanyelvű hitéletének biztosítása, valamint a keresztény értékek továbbadása érdekében végzett több évtizedes, odaadó szolgálata elismeréseként;

DALE A. MARTIN, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, a magyar ipar kutatásfejlesztési tevékenységének fellendítésében, különösen a mérnökképzés színvonalának emelésében, valamint a magyar-német gazdasági kapcsolatok előmozdításában és erősítésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

FAZEKAS LÁSZLÓ, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emeritus püspöke a felvidéki magyar közösségek megmaradását segítő, valamint a keresztyén értékeket nemzetközi szinten is képviselő, kiemelkedő lelkipásztori és egyházvezetői szolgálata elismeréseként;

GÁNCS PÉTER, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke, a Magyar Bibliatársulat elnöke a magyar állam és az evangélikus egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve az egyház oktató-nevelő szolgálatának kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint a jövő lelkészeinek felkészítését segítő tevékenysége elismeréseként;

GEORGE F. HEMINGWAY, a Hemingway Group elnöke, tulajdonosa a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;

DR. GSCHWINDT ANDRÁS állami díjas villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének címzetes egyetemi docense az űrtechnológiai kutatások területén folytatott kiemelkedő, a hazai űrkutatás nemzetközi hírnevét erősítő munkája, különösen a CubeSat és pikoműholdak fejlesztésében elért világraszóló sikerei elismeréseként;

DR. HAJÓS BÉLA építőmérnök, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt műszaki igazgatóhelyettese, az egykori Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vízügyekért felelős helyettes államtitkára a hazai vízgazdálkodás területi szerveinek rendszerváltoztatás utáni átszervezése, valamint a nemzetközi vízügyi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. HUSZÁR PÁL, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület volt főgondnoka a magyar református közösségeket sokoldalúan szolgáló egyházi közéleti, oktatói és publikációs tevékenysége, valamint a Kárpát-medencei magyarság hitének és identitásának megerősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

PROF. DR.-ING. JAN WÖRNER, az Európai Űrügynökség volt főigazgatója Magyarország Európai Űrügynökségbe történő integrációjának és pályázati sikereinek előmozdításában, valamint az egységes európai űrszektor kialakításában vállalt szerepe elismeréseként;

KÖVES SLOMÓ, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a zsidó identitást hitelesen képviselő egyházvezetői szolgálata, valamint a magyarországi zsidó kulturális és közélet megújításában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként;

DR. MISETA ATTILA JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója, egyetemi tanára a pécsi orvos- és egészségtudományi képzések, illetve a laboratóriumi medicina fejlesztése, valamint a helyi betegellátás hatékonyságának növelése érdekében végzett kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként;

NAGY BÉLA, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatója, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka a kárpátaljai magyar közösségek megmaradása és gyarapodása érdekében elhivatottan végzett munkája, valamint református diakóniai, egyházszervezői és lelkigondozói szolgálata elismeréseként;

DR. NAGY JÁNOS Széchenyi-díjas agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetének egyetemi tanára, az egyetem korábbi rektora az agrár-felsőoktatás területén folytatott több mint négy évtizedes, kimagasló színvonalú kutatói és oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elismertségét erősítő, sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

NG SHIN EIN, a Szingapúri Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a magyar-szingapúri diplomáciai, illetve gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

PALÁNKI FERENC, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke több évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a papnövendékek szellemi és lelki felkészítését szolgáló nevelői tevékenysége elismeréseként;

DR. PANYI BÉLA ATTILA, a Legfőbb Ügyész Tanácsadó Testületének tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyugalmazott főügyészhelyettese több mint négy évtizedes, kiemelkedő szakmai eredményekben gazdag jogászi, ügyészi és oktatói pályafutása elismeréseként;

Prof. dr. phil. dr. h.c. REINHARD MICHAEL OLT történész, politológus, publicista, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem volt oktatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt vendégprofesszora Magyarország jó hírnevét a nemzetközi sajtóban erősítő publikációs tevékenysége, valamint a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségek történetét hitelesen bemutató írásai elismeréseként;

DR. SCHAFF ZSUZSANNA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. számú Patológiai Intézetének volt igazgatója több évtizedes, kiemelkedő kutatói és iskolateremtő oktatói pályafutása, különösen a májgyulladást okozó vírusok kutatása területén elért, nemzetközileg is jelentős eredményei elismeréseként;

DR. SZÉKELY JÁNOS, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke a katolikus egyház társadalmi tanítását valóra váltó, a roma kisebbséget önzetlenül felkaroló lelkipásztori szolgálata, valamint a magyarországi vallási felekezetek közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. TERNYÁK CSABA metropolita, az Egri Főegyházmegye érseke több évtizedes, odaadó lelkipásztori szolgálata, kiemelkedő egyházdiplomáciai szerepe, valamint a katolikus nevelés érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. VISEGRÁDY ANTAL ANDRÁS jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkája, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életműve elismeréseként;

DR. WITTMANN TIBOR GYÖRGY belgyógyász, gasztroenterológus, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa a belgyógyászat és a gasztroenterológia elismert képviselőjeként folytatott kimagasló színvonalú kutatói, a szegedi betegellátás fejlesztését szolgáló szakmai, valamint a helyi szakorvosképzésben végzett oktatói munkája elismeréseként.

A Magyar Érdemrend középkeresztje katonai tagozata kitüntetést kapta:

DR. SANDRA SÁNDOR nyugállományú orvos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Reumatológiai és Fizioterápiás Szakrendelésének rendelésvezető főorvosa a lézer- és magnetoterápia területén elért jelentős kutatási eredményei, valamint a katonai egészségügyben végzett kimagasló színvonalú orvosi, oktatói és vezetői munkája elismeréseként.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitütetést kapta:

DR. ÁBRÁM TIBOR, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon intézményvezetője a magyar református közösségek szolgálatában folytatott sokoldalú tevékenysége, valamint a miskolci egyházi oktatás területén végzett oktatói és intézményvezetői munkája elismeréseként;

DR. BAKOS JÓZSEF vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa a hazai szerves kémiai kutatások, azon belül a szerves katalízis és a királis szintézisek területén végzett, nemzetközileg is elismert munkája, valamint a tudományos tehetséggondozásban elért eredményei elismeréseként;

DR. BALATON KÁROLY közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara Vezetéstudományi Intézetének egyetemi tanára, korábbi intézeti tanszékvezetője a Miskolci Egyetem hallgatóinak oktatása, szakmai tudásának fejlesztése, valamint hivatástudatának erősítése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;

BALSAY MIKLÓS, a székesfehérvári Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója az erdő-, a természet- és a klímavédelem területén folytatott szakmai tevékenysége, valamint Fejér megye, illetve Székesfehérvár város erdőterületeinek növelése érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. BÁN ISTVÁN, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Észtországi Képviseleti Irodájának vezetője, Magyarország dél-észtországi tiszteletbeli konzulja az Észtországban élő magyarság identitásának megőrzése és a magyar-észt kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tiszteletbeli konzuli tevékenysége, valamint a balti államokban működő magyar szervezetekkel folytatott sokoldalú együttműködése elismeréseként;

BÁRÁNY ÁRPÁD olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, versenybíró, szakedző a hazai vívósport területén versenyzőként és sportszakemberként elért, világviszonylatban is kimagasló eredményei elismeréseként;

DR. BARTHA ELEK etnográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének egyetemi tanára a néprajztudomány területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, lelkiismeretes oktatói és eredményes vezetői tevékenysége, valamint példaértékű tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

DR. BEKE JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara Folyamatmérnöki Intézetének egyetemi tanára a Szent István Egyetemen folyó gépészmérnöki képzés nemzetközi jó hírnevét erősítő, magas színvonalú kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként;

BIHARI SZABOLCS, a Magyar Diaszpóra Tanács nyugat-európai regionális elnöke a nyugat-, észak- és dél-európai magyar közösségek összefogásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

BOBORY ZOLTÁN költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező Székesfehérvár és térsége kulturális életében alkotóként, illetve irodalomszervezőként vállalt meghatározó szerepe, valamint a határon túli magyar kulturális kapcsolatokat építő több évtizedes tevékenysége elismeréseként;

DR. CINKOTAI JÁNOS közgazdász, nyugalmazott kormány-főtanácsadó, címzetes egyetemi docens, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja a rendszerváltoztatást követően a hazai inflációs gazdaságpolitika kialakításában, illetve a piacgazdaságra való átállás körülményeinek megteremtésében vállalt kiemelkedő szerepe, valamint a közgazdaságtudomány területén folytatott kutatói-oktatói és szakértői tevékenysége elismeréseként;

DR. CSERNICSKÓ ISTVÁN nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői munkája, valamint a kárpátaljai többnyelvűség nyelvészetiés nyelvpolitikai vonatkozásainak vizsgálata terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként;

CSOM ISTVÁN olimpiai bajnok sakkozó, nemzetközi sakknagymester, sakkszakíró, nemzetközi versenybíró a magyar sakksport nemzetközi rangját erősítő és a sportágat világszerte népszerűsítő, kivételesen eredményes sportolói, valamint sikeres edzői pályafutása elismeréseként;

DR. CSÚCS LÁSZLÓ GYÖRGYNÉ, a Csepeli Lengyel Önkormányzat elnöke, az Országos Lengyel Önkormányzat volt elnöke, az Országgyűlés első lengyel nemzetiségi szószólója a magyar-lengyel barátság ápolását sokrétűen szolgáló tevékenysége elismeréseként;

FALVAI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, az egyetem korábbi rektora a magyar komolyzenei életben szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert művészi pályafutása, valamint több évtizedes, kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;

FARKAS ISTVÁN Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az egyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Rézfúvós- és ütőhangszerek Tanszékének egyetemi tanára a hazai klasszikus zenekultúra nemzetközi hírnevét erősítő, szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert előadóművészi pályafutása, valamint a rézfúvóshangszer-történet területén folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;

FEHÉR BENCE ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója az ókori írástörténet és a Kárpát-medence régi írásos emlékeinek kutatása, illetve gyűjteményes kiadása, valamint az egyetemes és a magyar történelem görög és latin nyelvű forrásainak magyarra fordítása során végzett munkája elismeréseként;

DR. FEJÉRDY TAMÁS építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök a hazai és nemzetközi örökség-, illetve műemlékvédelem területén végzett több évtizedes, kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréseként;

DR. FÖLDESI PÉTER, a Széchenyi István Egyetem rektora, az egyetem AUDI Hungaria Járműmérnöki Kara Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a logisztikai folyamatok optimalizálásával kapcsolatos, kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint széles körű oktatói, egyetemi vezetői, illetve szervezőmunkája elismeréseként;

DR. GLOVICZKI ZOLTÁN, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az Oktatási Hivatal korábbi elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt helyettes államtitkára a pedagógusképzés iránti elkötelezettsége, valamint elhivatott oktatói és kimagasló színvonalú oktatásirányítói tevékenysége elismeréseként;

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi államtitkára, volt országgyűlési képviselő a pedagógusi életpályamodell kidolgozásában, illetve a magyar pedagógusképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint az oktatásirányítás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként;

DR. KESZEI ERNŐ vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa a Nemzetközi Bologna Csoport magyarországi képviselőjeként hazánk nemzetközi tudományos kapcsolatainak fejlesztésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a magyar felsőoktatás külföldi sikereihez a hallgatók és az oktatók mobilitásának elősegítésével hozzájáruló munkája elismeréseként;

DR. KORPA CSABA mérnök-fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizika Tanszékének egyetemi tanára az elméleti magfizika területén folytatott kutatói munkája, valamint a pécsi egyetemi elméleti fizikai oktatás fejlesztésében és a tanárképzésben vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

DR. KUNDRÁK JÁNOS JÓZSEF gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Miskolci Egyetem professor emeritusa a gépgyártás-technológia területén elért, világviszonylatban is elismert kutatási eredményei, több évtizedes oktatómunkája, valamint a Miskolci Egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

DR. KUZMANN ERNŐ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete és a Természettudományi Kutatóközpont nyugalmazott egyetemi tanára a nukleáris kémia területén végzett kiemelkedő kutatói és oktatói munkája, különösen a Mössbauer-spektroszkópiai kutatásokban elért eredményei elismeréseként;

LAUER RICE ANDREA, a Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnöke az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarság összefogása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

LENDVAI-LINTNER IMRE, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke a diaszpórában élő magyar fiatalok nemzeti és keresztény értékeken alapuló nevelését, illetve identitásának megerősítését szolgáló tevékenysége, valamint kontinenseken átívelő közösségépítő munkája elismeréseként;

DR. LIKER ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Környezettudományi Intézete Limnológia Tanszékének egyetemi tanára, kutatócsoport-vezetője a madarak viselkedése és az urbanizáció közötti összefüggések vizsgálata területén elért, nemzetközileg is elismert kutatási eredményei, valamint a természetvédelem szempontjainak érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető oktatói-nevelői munkája elismeréseként;

MIKOLAI VINCE pápai prelátus, címzetes prépost, főszékesegyházi kanonok, a Miskolc-Diósgyőr Római Katolikus Plébánia plébánosa az Egri Főegyházmegye és a helyi közösségek szolgálata, különösen a szegények felkarolása iránt elhivatott lelkipásztori pályája, valamint keresztény kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként;

DR. MISZLIVETZ FERENC JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára több évtizedes, kimagasló színvonalú tudományos kutatói és oktatói pályája, valamint a KRAFT Program kidolgozásában vállalt szerepe elismeréseként;

NADIM MUASHER, az Arab International Hotel Company felügyelőbizottságának elnöke a jordániai keresztény egyházak támogatásában, különösen a keresztelés szent helyén épülő katolikus templom felépítésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

DR. NAGY ZOLTÁN ZSOLT Batthyány-Strattmann László-díjas szemészorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, az Egészségtudományi Kar korábbi dékánja nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szemészorvosi pályafutása, valamint a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának megalapításában vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

DR. NÉGYESI LAJOS ezredes, hadtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének egyetemi docense a mohácsi csata egykori helyszínén folytatott kutatásai, valamint a Mohácsi Nemzeti Emlékhely kiállítóterének összeállításában, illetve a csatában részt vevő magyar hősök emlékének ápolásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

DR. NÉMETH DÁVID, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára több évtizedes lelkipásztori szolgálata, a jövő lelkészeinek felkészülését segítő oktatói és kiemelkedő tudományos munkája, valamint a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;

DR. NYÁRÁDY JÓZSEF baleseti sebész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa az egészségügy területén, elsősorban a mikrosebészetben elért, nemzetközileg is jelentős tudományos-szakmai eredményei, valamint magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;

DR. NYIRÁDY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára több évtizedes kutatói-oktatói, illetve gyógyítómunkája, különösen a plasztikai, a rekonstrukciós sebészeti és a laparoszkópos urológia terén elért eredményei elismeréseként;

DR. POLGÁR CSABA Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa a sugárterápia kutatása területén végzett nemzetközi szintű tudományos munkája, valamint a hazai sugárterápiás kezelések minőségének fejlesztését szolgáló szakmai és oktatói tevékenysége elismeréseként;

PUSZTAINÉ DR. PODMANICZKY ERZSÉBET orvos, rákkutató, az Országos Onkológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Magyar Orvosi Kamara Nemzetközi Bizottságának volt elnöke a magyar egészségügy területén végzett több mint öt évtizedes, áldozatos munkája, az uniós egészségügyi kapcsolatok fejlesztésében vállalt szerepe, valamint a betegeknek és rászorulóknak nyújtott önzetlen segítsége elismeréseként;

RÁKÓCZI ANNA, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke a csehországi magyar közösség érdekében több évtizede odaadóan végzett munkája, valamint a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségében és a Magyar Diaszpóra Tanács Nyugat-európai Szervezetek Regionális Ülése keretében végzett tevékenysége elismeréseként;

DR. REUSS ANDRÁS, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa több évtizedes oktatói munkája, a teológiai publikációs irodalmat gazdagító, kiemelkedő szerzői, fordítói és szaklektori Tevékenysége, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház külföldi és ökumenikus kapcsolatainak építésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. SESZTÁK ISTVÁN PÁL, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat létrehozásában, illetve a hátrányos helyzetűek, a fiatalok és a családok felkarolásában vállalt szerepe, valamint a görögkatolikus egyház értékeit a hazai és határon túli magyar közösségekben képviselő szolgálata elismeréseként;

DR. SOMKÚTI ISTVÁN GYÖRGY nőgyógyász, a pennsylvaniai Temple University professzora az Amerikai Magyar Orvosszövetség elnökeként, majd tagjaként a magyarországi, valamint a szórványban élő településekről származó fiatal orvostanhallgatók támogatásában, továbbá a magyarországi és az amerikai magyarság közötti kapcsolatok erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

dr. Somos Róbert filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tanulmányok Intézete Filozófia Tanszékének egyetemi tanára a filozófia- és vallástörténet, ezen belül a patrisztika területén végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a Kárpát-medencei filozófusképzésben és tehetséggondozásban, illetve a pécsi filozófiaoktatás megújításában betöltött szerepe elismeréseként;

DR. SÓTONYI PÉTER, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika klinikai igazgatóhelyettese a jövő orvosait saját látásmódjával és tapasztalataival oktató egyetemi tanári munkája, a betegekhez magas szakmai felkészültséggel forduló orvosi tevékenysége, valamint több évtizedes önkéntes mentős és karitatív szolgálata elismeréseként;

DR. SPEIER GÁBOR vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa A biokoordinációs kémia tudományterületének egyik hazai megalapítójaként végzett, nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatómunkája, valamint jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

DR. STIPTA ISTVÁN MIHÁLY jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kara Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszékének egyetemi tanára a magyar, valamint az egyetemes állam- és jogtörténet kutatása területén folytatott több évtizedes, kiemelkedő tudományos, illetve oktatói munkája elismeréseként;

SUBAI JÓZSEF FERENC, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt vezérigazgatója a rendszerváltoztatás idején a hazai olaj- és gázipar életben tartásában, illetve strukturális átalakításában vállalt szerepe, valamint a MOL nemzetközi szinten is elismert nagyvállalattá fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. SZALAY GYULA JOGÁSZ, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, korábbi dékánja és oktatási rektorhelyettese a győri jogászképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint több évtizedes oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként;

SZENTHE ANNA, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai regionális elnöke az Észak-Amerikában élő nemzettársaink összefogását, valamint a kontinenseken átívelő magyar-magyar kapcsolatok fejlesztését odaadóan szolgáló tevékenysége elismeréseként;

DR. TAKÁCS PÉTER volt országgyűlési képviselő, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára a rendszerváltoztatás idején vállalt aktív közéleti szerepe, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történetét megörökítő, sokoldalú történészi, kutatói, illetve oktatói tevékenysége elismeréseként;

DR. TELEKI PÁL, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt elnöke a rendszerváltoztatás idején a hazai olaj- és gázipar életben tartásában, illetve strukturális átalakításában vállalt szerepe, valamint a MOL nemzetközi szinten is elismert nagyvállalattá fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. TERBE ISTVÁN kertészmérnök, agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem professor emeritusa a zöldségtermesztés szakterületén folytatott több évtizedes kutatói és szakmai közéleti tevékenysége, valamint a hazai kertészeti oktatásban végzett iskolateremtő munkája elismeréseként;

PROF. DR. ULRIK RINGBORG onkológus, a stockholmi Karolinska Onkológiai Centrum igazgatója, az Európai Onkológiai Intézetek Szervezetének volt elnöke a magyar rákkutatás nemzetközi elismertéségének erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

VADÁSZNÉ DR. BOGNÁR GABRIELLA gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, a Gép- és Terméktervezési Intézet igazgatója, egyetemi tanára az aktuális ipari-gazdasági feladatok megoldásához kapcsolódó kutatásfejlesztési és innovációs tevékenysége, valamint mérnökök generációinak oktatása területén végzett színvonalas munkája elismeréseként;

VAGYÓCZKY KÁROLY festőművész, Ferenczy Noémi-díjas grafikus, bankjegytervező, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségének tagja az új magyar forgalmi bankjegysor tervezőjeként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;

VASS ZOLTÁN, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Magyar Diaszpóra Tanács Egyházi és Cserkész Szervezetek Regionális Ülésének társelnöke a diaszpórában élő magyar nemzeti közösségek megtartása és erősítése, valamint református hitéletének biztosítása érdekében több évtizede odaadóan végzett szolgálata elismeréseként;

DR. VELKEY GYÖRGY JÁNOS, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója elhivatott gyógyító-, illetve kórházvezetői munkája, valamint a Kárpát-medencében élő magyar gyermekgyógyászok közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréseként;

DR. ZARÁNDY ÁKOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára a biológiai motiváltságú vizuális érzékelőkkel kapcsolatban folytatott, nemzetközi szinten is elismert kutatási tevékenysége, valamint az egyetemi oktatás és a doktori képzés területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;

ZENNYESSY LÁSZLÓ, a Svájci Magyarház Alapítvány Országos Szervezet és a Zürichi Magyar Egyesület elnöke a svájci magyar közösség nemzeti identitásának megőrzését és összetartozásának erősítését több évtizede sokrétűen szolgáló tevékenysége elismeréseként;

ZOÓB KATI alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője a magyar kézműveshagyományokat a modern divat követelményeivel egyedi módon ötvöző, kiemelkedő tervezői pályafutása, valamint világsikerű jelmeztervei elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitütetést kapta:

ABLONCZYNÉ DR. MIHÁLYKA LÍVIA, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszékének társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja, egyetemi tanár kiemelkedő kutatói, oktatói és tehetséggondozó tevékenysége, valamint a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikációs Tanszékének megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. ADAMIK BÉLA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Ókortudományi Intézete Latin Tanszékének egyetemi docense, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Nyelvtudományi Intézet Nyelvtörténeti és Uralisztikai Osztálya Lendület Számítógépes Latin Dialektológiai Kutatócsoportjának vezetője, tudományos tanácsadó a császárkori latin nyelv területi változásainak és nyelvföldrajzi tagolódásának megismerését szolgáló számítógépes adatbázis létrehozásában vállalt kimagasló szerepe elismeréseként;

ARANY JÁNOS karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője, a Kollégiumi Kórus karnagya Kodály Zoltán zenei örökségének továbbadását elhivatottan szolgáló, kimagasló egyházzenei pályafutása, valamint több évtizedes oktató-nevelő munkája, illetve sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

BAÁN TIBOR költő, kritikus, esszéista több évtizedes tanári pályája, valamint verseket, tanulmányokat, esszéket és regénymozaikokat is magába foglaló szépirodalmi életműve elismeréseként;

BABELLA BALÁZS, a szingapúri kajak-kenu válogatott vezetőedzője a magyar-szingapúri sportkapcsolatok fejlesztése terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként;

DR. BACSI ZSUZSANNA, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gazdaságtudományi Intézetének egyetemi tanára a közgazdaságtan területén folytatott három évtizedes oktatói-nevelői munkája, a Szent István Egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében betöltött meghatározó szerepe, valamint kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként;

BACSMAI LÁSZLÓ, a Mohácsi Esperesi Kerület esperese, a Mohácsi Római Katolikus Plébánia plébánosa több évtizedes papi szolgálata során a Magyarországon élő horvát nemzetiség lelkipásztori ellátása, valamint a hitoktatás és a közösségépítés területén végzett munkája elismeréseként;

BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN költő, író, műfordító a kortárs határon túli magyar irodalomban kiemelkedő prózaírói és költői pályafutása, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként;

DR. BALÁZS PÁL címzetes apát, nyugalmazott plébános, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola volt rektora a hazai katolikus felsőoktatásban, mindenekelőtt a papnevelésben betöltött kiemelkedő szerepe, valamint Balatonkenesén, illetve a környékbeli településeken végzett több évtizedes, példaértékű lelkipásztori szolgálata elismeréseként;

BALOGH F. ANDRÁS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézete Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensea magyar-német kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgáló munkája, valamint a Kárpát-medence német nyelvű irodalmának kutatása terén elért eredményei elismeréseként;

BATA JÁNOS író, költő, műfordító, az Aracs című folyóirat főszerkesztője a délvidéki magyarság identitásának és kultúrájának megőrzését szolgáló példaértékű tevékenysége elismeréseként;

BEKE MIHÁLY ANDRÁS író, újságíró, műfordító, kultúrdiplomata sokoldalú újságírói és televíziós szerkesztői pályafutása, valamint a magyar-román kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgáló kultúrdiplomáciai tevékenysége elismeréseként;

BELÉNESSY CSABA újságíró a hazai közszolgálati média újságírójaként, szerkesztőjeként és vezetőjeként végzett közel négy évtizedes, értékteremtő munkája, valamint kommunikációs szakemberként folytatott sokszínű tevékenysége elismeréseként;

DR. BERCSÉNYI LAJOS Batthyány-Strattmann László-díjas szülész-nőgyógyász, onkológus szakorvos, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház nyugalmazott főigazgató főorvosa több évtizedes, kiemelkedő orvosi szolgálata, valamint értékteremtő közéleti tevékenysége elismeréseként;

DR. BERDE CSABA, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete Vezetéstudományi nem önálló Tanszékének egyetemi tanára a Debreceni Egyetem magas színvonalú gazdaságtudományi képzésének megteremtésében vállalt kimagasló szerepe, valamint kiemelkedő kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként;

DR. BLATNICZKY LÁSZLÓ gyermekdiabetológus, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő főorvosa a gyermekkori cukorbetegséggel, illetve az elhízás gondjaival küzdő gyermekekért végzett több évtizedes, áldozatos munkája elismeréseként;

DR. BODONOVICH JENŐ ügyvéd, volt média- és hírközlési biztos, az Országos Katolikus Rádió Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi jogi képviselője a Magyar Katolikus Egyház szolgálatában végzett magas színvonalú jogászi munkája, az egyházi szervezetek és a civil szféra jogi kereteinek kialakításában vállalt szerepe, valamint a hazai média és hírközlés területén végzett emberjogi tevékenysége elismeréseként;

DR. BOGNÁR ZALÁN történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a XX. századi politika-, had- és társadalomtörténet területén folytatott tudományos tevékenysége, különösen a II. világháborús magyar hadifoglyok, valamint a málenkij robotra, illetve a Gulagra hurcoltak történetének kutatásában elért eredményei elismeréseként;

BOLDOCZKI PÁL, az Mb-I. Kertészeti Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője az ökológiai szemléletű integrált gyümölcstermesztés területén végzett magas színvonalú munkája, valamint a magyar pálinka nemzetközi hírnevének erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. BURAI-KOVÁCS JÁNOS, a Burai-Kovács, Perlaki, Stanka, Szikla és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje, a Kereskedelmi Választottbíróság elnöke magas szakmai színvonalú ügyvédi és oktatói, valamint a Választottbíróság elnökeként végzett munkája elismeréseként;

CLAUS BERNHOLD, a CDU baden-württembergi Szenior Uniójának helyettes tartományi elnöke, az Európai Szeniorok Uniójának alelnöke a magyar-német kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország külföldi jó hírnevének erősítése érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként;

CSÉCSI BARNABÁS SÁNDOR gyógypedagógus, mestertanár, a pesterzsébeti Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Szakiskola nyugalmazott címzetes főigazgatója a fogyatékkal élő, többszörösen hátrányos helyzetű tanulók életét és integrációját elhivatottan segítő, példaértékű fejlesztőpedagógusi, intézményvezetői, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként;

DR. CSETE JENŐ okleveles gázmérnök, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézete Gázmérnöki Intézeti Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar Mérnöki Kamara Gázipari Tagozatának alapító elnöke a hazai gázipar területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és szakértői munkája, valamint több évtizedes kamarai tevékenysége elismeréseként;

DÁVID GYÖRGY, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánia plébánosa az erdélyi magyarság körében végzett lelkipásztori, evangelizációs és közösségszervező munkája elismeréseként;

DOBOZY BORBÁLA Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára Johann Sebastian Bach életművének feltárását és szerzeményeinek népszerűsítését szolgáló, nemzetközileg is elismert művészi pályafutása elismeréseként;

EGYED EMESE irodalomtörténész, egyetemi tanár az erdélyi magyar tudományos és kulturális életben betöltött kimagasló szerepe, a felvilágosodás korának kutatása terén elért eredményei, valamint jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként;

DR. ENTZ LÁSZLÓ érsebész, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének egyetemi tanára, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tagozatának volt vezetője az érsebészeti műtétek everziós technikájának magyarországi bevezetése érdekében végzett tevékenysége, valamint a szakmai közéletben vállalt aktív szerepe elismeréseként;

DR. FODOR LÁSZLÓ, az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karának dékánja, Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézetének főiskolai tanára a talaj-növény rendszer területén elért kutatási eredményei elismeréseként;

GALSI JÁNOS római katolikus lelkipásztor, az ajaki Nagyboldogasszony Plébánia lelkésze négy évtizedes lelkipásztori szolgálata során a hátrányos helyzetű, állami gondozott gyermekek, illetve fiatalok felkarolása, nevelése és hitoktatása érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként;

DR. GÖRGÉNYI ILONA jogász, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára, korábbi intézetigazgatója és tanszékvezetője, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének tanára a büntetőjog, a viktimológia, illetve a resztoratív igazságszolgáltatás területén folytatott több évtizedes, kiemelkedő kutatói, oktatói és tudományszervezői munkája, valamint eredményes egyetemi vezetői és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

DR. GUBÁN MIKLÓS, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának főiskolai tanára, volt rektorhelyettese a Budapesti Gazdasági Egyetemen és jogelőd intézményeiben folytatott kutatói-oktatói tevékenysége, a határon túli magyar oktatás fejlesztésében vállalt szerepe, valamint vezetőként elért eredményei elismeréseként;

DR. GULYÁS LÁSZLÓ, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi tanára, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója a magyarság történetével kapcsolatos kimagasló színvonalú kutatásai, jelentős oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi elismeréseként;

GUO GUOXIONG, a Morgan Star Group vállalatcsoport igazgatósági tanácsának elnöke a magyar szellemi értékek kínai népszerűsítését, illetve a két nép kulturális kapcsolatainak fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréseként;

PROF. DR. DR. H.C. HACKI TAMÁS fül-orr-gégész, foniáter, audiológus, a Regensburgi Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikájának nyugalmazott professzora, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja a rászoruló gyermekek érdekében végzett önzetlen gyógyítómunkája és széles körű karitatív tevékenysége elismeréseként;

DR. HAJNÓCZI PÉTER okleveles építészmérnök, a Magyar Építész Kamara elnöke, a Pest Megyei Építész Kamara alelnöke az építész szakma társadalmi kapcsolatainak és elfogadottságának erősítése érdekében végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként;

HAVAS ISTVÁN ZOLTÁN, a Brüsszeli Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora a belgiumi, hollandiai és luxemburgi diaszpórában élő magyarság összefogása iránt elkötelezett lelkipásztori, tanítói és közösségépítő szolgálata elismeréseként;

DR. HEGEDÜS TIBOR fizikus, csillagász, a Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumának igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Csillagászati Tanszékének vezetője, tiszteletbeli egyetemi docense nemzetközileg is elismert asztrofizikai kutatásai, oktatói és tudományos közéleti tevékenysége, valamint a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára készülő magyar középiskolások felkészítésében vállalt szerepe elismeréseként;

DR. HEIMO SCHEUCH, a Wienerberger AG elnök-vezérigazgatója a magyar gazdaság fejlesztéséhez hozzájáruló vállalatvezetői munkája elismeréseként;

HELGE BENDA, a CDU észak-rajna-vesztfáliai Szenior Uniójának tartományi elnöke, a CDU Szenior Uniójának helyettes szövetségi elnöke, az Európai Szeniorok Uniójának elnökségi tagja a magyar-német kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország külföldi jó hírnevének erősítése érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként;

DR. HORVÁTH FERENC, a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség nyugalmazott kerületi vezetőhelyettes ügyésze több mint négy évtizeden át kivételes hivatástudattal végzett, magas színvonalú ügyészi és vezetői munkája elismeréseként;

HORVÁTH GERGELY DOMONKOS gépészmérnök, mérnök-közgazdász, a Norma Instruments Zrt. vezérigazgatója a hazai pénzügyi szolgáltató ágazat területén végzett több évtizedes, sikeres munkája, valamint a magyar gazdaság kutatásfejlesztési vonalának erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

HORVÁTH VILMOS, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turizmusért felelős alelnöke a közlekedésszervezés és az idegenforgalom területén végzett több évtizedes, példaértékű szakmai és érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként;

HORVÁTH ZOLTÁN ISTVÁN protonotárius kanonok, esperes, az Avilai Nagy Szent Teréz Templom plébánosa, a budapesti Szent Margit Gimnázium volt hittantanára a gyermekek nevelése és hitének erősítése iránt elhivatott, példaértékű hittantanári tevékenysége elismeréseként;

HUTH GERGELY, a Pesti TV programigazgatója, a PestiSrácok.hu főszerkesztője számos nemzeti ügy felkarolását és képviseletét, valamint a határon túli magyarság életének bemutatását is szívügyének tekintő, példaértékű újságírói és televíziós tevékenysége elismeréseként;

DR. HUZIÁN IDA tüdőgyógyász, a Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet volt főorvosa Zala megye egészségügyi ellátása, különösen a Lentiben és vonzáskörzetében élők gyógyítása érdekében végzett lelkiismeretes munkája elismeréseként;

DR. IHÁSZ FERENC, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Sporttudományi Intézet - Szombathely egyetemi tanára a sporttudomány, ezen belül a terheléstan területén végzett kiemelkedő kutatói-oktatói munkája, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében és a szombathelyi sporttudományi kutatások nemzetközi rangra emelésében vállalt szerepe elismeréseként;

ILLÉS ALBERT jezsuita szerzetes a Mindszenty József temetésén elhangzott beszéd - a fizikai megtorlást és az egyházi tevékenységtől való eltiltást vállaló - bátor terjesztése, keresztény elvei melletti példaértékű kiállása, valamint a rendszerváltoztatást követően a magyar jezsuita rendtartomány tagjaként végzett lelkipásztori szolgálata elismeréseként;

IVANKA PAVLOVA költő, műfordító a magyar kultúra bulgáriai népszerűsítését szépirodalmi remekműveink bolgár nyelvre fordításával, illetve klasszikus szerzőinkről szóló publikációival szolgáló tevékenysége elismeréseként;

DR. JANÁKY CSABA vegyész, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense a globális környezeti problémák megoldására irányuló kutatások területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, valamint oktatói és kutatásfejlesztési tevékenysége elismeréseként;

JENEINÉ DR. RUBOVSZKY CSILLA ZSUZSANNA, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának társadalmi megbízatású alpolgármestere, volt miniszteri biztos Belváros-Lipótváros lakosságát két évtizede lelkiismeretesen szolgáló tevékenysége, valamint az időseket segítő programok megvalósításában vállalt szerepe elismeréseként;

JORDAN PETKOV JORDANOV, Magyarország várnai tiszteletbeli főkonzulja a magyar-bolgár gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, illetve a magyar kultúra támogatásában vállalt szerepe, valamint a Bulgáriában bajba jutott magyar állampolgároknak nyújtott konzuli segítsége elismeréseként;

KÁLOMISTA GÁBOR Balázs Béla-díjas producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója a magyar színház- és filmművészet, valamint a hazai sportélet fejlesztése érdekében végzett kimagasló, példaértékű munkája elismeréseként;

DR. KECSKÉS LÁSZLÓ ISTVÁN Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkassebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, címzetes egyetemi docens a mellkassebészet területén végzett több évtizedes, kimagasló színvonalú szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

DR. KELEMEN ANDRÁS rektori tanácsos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának volt dékánja, egyetemi adjunktus kimagasló kutatói-oktatói pályafutása, valamint az erdélyi magyar felsőoktatási rendszer kialakításában, illetve az ottani magyar tudományos élet fejlesztésében vállalt szerepe elismeréseként;

KELEMEN JÁNOS vállalkozásfejlesztő közgazdász, a Magyar Református Cursillo Titkárságának elnöke, az SDG Konferenciaközpont műszaki igazgatója a Kárpát-medencei magyar közösségek hitéletének megújítása érdekében elkötelezetten végzett munkája elismeréseként;

KIRÁLY ÁRPÁD, a Temesvári Egyházmegye főesperese, az arad-ségai Liseux-i Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa az erdélyi magyarság megmaradása, valamint kulturális és hitbeli értékeinek megóvása iránt elhivatott, több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

KIS JÓZSEF, Zágon falu volt polgármestere Mikes Kelemen emlékének ápolását, az erdélyi magyarság megmaradását, valamint a székely hagyományok megőrzését szolgáló településvezetői munkája elismeréseként;

KISS TAMÁS, a szolnoki McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója a hazai mezőgazdasági gépgyártás újraindítása és fellendítése érdekében végzett sikeres munkája elismeréseként;

DR. KLIMON ZSUZSANNA, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze közel négy évtizeden át kimagasló színvonalon, az ügyészi hivatás iránti elkötelezettséggel végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

DR. KOSSA ATTILA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Műszaki Mechanikai Tanszékének egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese a mechanikai anyagmodellezés, illetve a hozzá kapcsolódó numerikus szimulációk területén elért újszerű tudományos eredményei, valamint kiemelkedő oktatói tevékenysége elismeréseként;

KOVÁCS P. JÓZSEF televíziós bemondó, műsorvezető, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének tagja több évtizedes, kiemelkedő színvonalú műsorvezetői, riporteri és előadóművészi pályafutása, valamint a magyar nyelv ápolása iránti elhivatottsága elismeréseként;

DR. KOVÁCSNÉ DR. SZABÓ ÉVA ANNA, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika Rehabilitációs Osztályának főorvosa több évtizedes, magas színvonalú gyógyítómunkája, valamint a gyermek mozgásszervi rehabilitációs ellátás területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

DR. KOZÁRI JÓZSEF, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézetének egyetemi docense a hazai agrár-szaktanácsadási struktúra kialakításához és fejlesztéséhez hatékony ismeretátadási módszerek, illetve tananyagok kidolgozásával hozzájáruló több évtizedes, kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;

DR. KÖHLER MIHÁLY Fleischmann Rudolf-díjas mezőgazdász, agronómus a talajtermőképesség-javítás és a biogazdálkodás területén elért rendkívüli eredményei elismeréseként;

DR. KÖRNYEI JÓZSEF LÁSZLÓ, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének egyetemi docense példaértékű kutatói, oktatói és tudományos közéleti tevékenysége, valamint jelentős tananyagfejlesztő munkája elismeréseként;

DR. KRISTÓF GERGELY, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Áramlástan Tanszékének egyetemi docense a numerikus áramlástan és annak alkalmazásai terén végzett tudományos kutatásai, ipari innovációs munkája, valamint oktatói és utánpótlás-nevelői tevékenysége elismeréseként;

KÜSMŐDI ATTILA, a szamosújvári Alkantarai Szent Péter Plébánia plébánosa a Gyulafehérvári Érseki Levéltár korszerű nyilvántartó rendszerének kidolgozásában, valamint a szamosújvári katolikus templom felújításában vállalt szerepe elismeréseként;

DR. LEGEZA JÓZSEF, a Budapest-Újpesti Görögkatolikus Parókia parókusa, a Görögkatolikus Szemle havilap egyik alapítója a magyar görögkatolikus közösségeket évtizedek óta szolgáló lelkipásztori tevékenysége, valamint szépirodalmi témájú ismeretterjesztő írásai elismeréseként;

DR. LENGYEL CSABA ATTILA belgyógyász, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Belgyógyászati Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke Szeged város és környéke lakóinak, illetve a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak és munkatársainak egészségügyi ellátása területén végzett lelkiismeretes munkája elismeréseként;

LŐRINCZ GYÖRGY író, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnöke az erdélyi magyarság sorskérdéseit megjelenítő regényeket, novellákat, riportokat és elbeszéléseket magába foglaló, kiemelkedő prózaírói életműve elismeréseként;

MAGYARY ROZÁLIA közgazdász, a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány ügyvezető igazgatója a határon túli magyar kulturális intézmények, különösen az erdélyi magyar fiatalok oktatásának támogatásában vállalt szerepe elismeréseként;

MAKOLDI MIKLÓS ZSOMBOR régész, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója a népvándorláskor Kárpát-medencei és sztyeppei régészeti emlékeinek feltárása, valamint a magyar őstörténet kutatása területén elért jelentős eredményei elismeréseként;

MÁNDY ZOLTÁN PÁL pápai prelátus, címzetes apát, főszékesegyházi kanonok, a Horti Római Katolikus Plébánia plébánosa közel öt évtizedes lelkipásztori szolgálata, kiemelkedő egyházközség-szervezői tevékenysége, a miskolci egyetemi hitoktatói képzés elindítása, valamint az Egri Főegyházmegye érdekében végzett odaadó mukája elismeréseként;

DR. MÉSZÁROS LAJOS Batthyány-Strattmann László-díjas tüdő- és belgyógyász, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának emeritus főiskolai tanára a hazai egészségügyi ellátórendszer fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkája, a Zala megyében élő tüdőbetegek gyógyítása iránti elkötelezettsége, valamint az egészségügyi felsőoktatás területén folytatott példaértékű oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként;

MILOJE BRANKOVIC, Magyarország nisi tiszteletbeli konzulja a magyar-szerb kapcsolatok fejlesztésében, különösen a magyar külgazdasági érdekek dél-szerbiai előmozdításában betöltött jelentős szerepe elismeréseként;

MOLNÁR ALAJOS protonotárius, kanonok, pápai káplán, a budapesti Regnum Marianum Plébánia plébánosa több évtizedes papi, az ifjúság nevelésében végzett elkötelezett szolgálata elismeréseként;

DR. MOLNÁRNÉ DR. BARNA KATALIN, a Pannon Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodási Intézete Számvitel és Controlling Intézeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán zajló oktatási folyamatok működtetését és fejlesztését szolgáló kiemelkedő vezetői, oktatói és oktatásszervezési tevékenysége elismeréseként;

MONTANO-FILHO FRANCISCO, a Pedra Forte Brasil Construtora e Incorporadora tulajdonosa és igazgatója a Brazíliában élő magyarság identitásának megőrzését, illetve közösségi életének fejlesztését több évtizede önzetlenül szolgáló tevékenysége, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács Latin-amerikai Regionális Ülésének keretében végzett értékes munkája elismeréseként;

DR. NAGY GÉZA okleveles agrármérnök, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vidékfejlesztés, Regionális Gazdaságtan és Turizmusmenedzsment Intézete Vidékfejlesztési és Regionális Gazdaságtani nem önálló Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára a gyepgazdálkodás és a vidékfejlesztés területén folytatott, nemzetközileg is elismert kutatói-oktatói munkája, valamint kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként;

NAGYTÓTHY-TÓTH ÁBEL zeneszerző, gitárművész, az Amerikai Gitár Alapítvány alapítója és egykori igazgatója a magyar zenekultúra jó hírnevét erősítő, több évtizedes művészi pályafutása, több száz, gitárra és lantra írt darabot magába foglaló, gazdag zeneszerzői és -gyűjtői életműve elismeréseként;

DR. NGUYEN LUU LAN ANH pszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének igazgatója, egyetemi docens a pszichológia tudományterületét megújító, nagy hatású kutatói munkája, valamint szakterületén végzett iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;

DR. NOVÁK LÁSZLÓ idegsebész, neurológus, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Idegsebészeti Klinikájának egyetemi docense színvonalas gyógyítómunkája, valamint az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége és közéleti szerepvállalása elismeréseként;

OROSZ ISTVÁN görögkatolikus pap, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója a határon túli magyarság körében végzett elkötelezett szolgálata, valamint a hazai görögkatolikus hívők összefogását szolgáló, kiemelkedő közösségépítő munkája elismeréseként;

DR. PAP TAMÁS okleveles vegyészmérnök, a kémiai tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának nyugalmazott egyetemi docense a hazai analitikai kémiai kutatások, azon belül főként a kemometria és az analitikai jelfeldolgozás területén végzett tudományos munkája, valamint tudományterülete egyetemi oktatásának fejlesztésében elért eredményei elismeréseként;

PAPP ISTVÁN "GÁZSA", a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának vezető prímása kiemelkedő színvonalú művészi pályája elismeréseként;

DR. PAPP MIKLÓS, a Hajdúdorogi Főegyházmegye parókusa, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Morálteológiai Tanszékének tanszékvezető főiskolai docense két évtizedes lelkipásztori szolgálata, közérthetően megfogalmazott morálteológiai útmutatásai, valamint közösségépítő, élet- és családvédő tevékenysége elismeréseként;

DR. PAPP TIBOR görögkatolikus pap, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke az újonnan alapított egyházmegye intézményi rendszerének kialakításában és bővítésében vállalt szerepe, több mint két évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a papi hivatást népszerűsítő, nagy hatású hittanári munkája elismeréseként;

PÁSZTOR BAZIL TIBOR nyugalmazott görögkatolikus esperes-parókus, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend káplánja a maradandó közösségek létrehozása, valamint az egyházi épületek fejlesztése és igényes felújítása iránt elhivatott, több évtizedes lelkipásztori és tanítói szolgálata elismeréseként;

DR. PRÉCSÉNYI ÁRPÁD ANDRÁS korábbi diplomata, konzul több évtizedes diplomáciai pályafutása során a magyar-francia, illetve magyar-belga kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú munkája, valamint a franciaországi tiszteletbeli konzuli hálózat kiépítésében betöltött szerepe elismeréseként;

DR. PÜSPÖKI GABRIELLA Batthyány-Strattmann László-díjas gyermekgyógyász, a Pikler Intézet nyugalmazott igazgató főorvosa több évtizedes csecsemő- és gyermekgyógyászi pályája, valamint a határon túl élő magyar gyermekek gyógyítása érdekében több évtizede önzetlenül végzett munkája elismeréseként;

RADÓ TAMÁS, a kapuvári Szent Anna Római Katolikus Plébánia plébánosa több évtizedes egyház-, illetve közösségépítő munkája, valamint a kapuvári keresztény szellemiségű oktatás és nevelés intézményi kereteinek kialakításában vállalt szerepe elismeréseként;

RÁCZ JÓZSEF mérnök, a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának elnöke a hazai távközlési szektor fejlesztése, valamint a mérnöki továbbképzés érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×