Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: BKK

A járvány miatt jön változás a BKV-buszokon

Elkezdik az első ülések kordonozását a buszvezetők védelmében.

A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) még kedden követelte, hogy szüntessék meg az elsőajtós felszállást a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, hogy így védjék a járművezetőket a megfertőződéstől.

A jó ideje megfogalmazott követelést nem teljesítette a közlekedési cég, az első ajtók lezárása helyett egy kompromisszumos megoldást fogadtak el – derül ki az NKSZ Facebook-oldalára feltöltött közleményből.

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége tagszervezetei, az Egységes Közlekedési Szakszervezet és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége azt kezdeményezték, zárják el az autóbuszok és trolibuszok két első ülését az utazóközönség elől, és tiltsák meg, hogy az utasok a sofőrök közvetlen környezetében várakozzanak. "A kezdeményezés érdekében a munkáltató vállalta, hogy a hét folyamán elkezdi és hétvégéig be is fejezi a járművek első üléseinek kordonozását" – áll a közleményben.

Kedves Érintettek! Az első ajtók lezárása helyett az alábbi kompromisszumos megoldást fogadtuk el. Ezt képviseltük már a...

Közzétette: Egységes Közlekedési Szakszervezet – 2021. március 10., szerda

A Budapesti Közlekedési Központ az ügyben kiadott közleményében hangsúlyozza: a mostani intézkedés nem érinti az első ajtón történő le- és felszállást. A BKK ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a koronavírus-járvány miatt minden esetben hagyják szabadon az első ajtó előtti területet, lehetőleg álljanak hátrébb az autó- vagy trolibuszon.

Az utasok egészségének megőrzése érdekében a megállóban a fővárosi járművek – amelyeken ez technikailag lehetséges – valamennyi ajtaja kinyílik, ezzel is elősegítve a szellőzést, de az elsőajtós felszállás ettől még érvényes szabály.

Hozzáteszik: a lezárást több mint 300 fővárosi nappali autóbusz- és trolibuszvonalon, valamint éjszakaibusz-vonalon alkalmazzák. A járművezetők biztonságát szolgálja az is, hogy tavaly márciusban felfüggesztették a helyszíni vonaljegy-értékesítést.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×