INFORÁDIÓ 
2020. július 15. szerda
Henrik, Roland

novák katalin

napközis tábor

emmi

erzsébet-tábor

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón ismerteti a kormány új családpolitikai intézkedéseit az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. február 11-én. Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás.

Százezer gyereket várnak a napközis Erzsébet-táborok

Infostart / MTI

Minden eddiginél több gyerek vehet részt idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin azt mondta, hogy a napközis táborokat júliusban és augusztusban tartják, június 26-ig pedig az iskoláknak kell biztosítaniuk a gyermekek felügyeletét.

A táborokban figyelemmel lesznek az aktuális járványügyi helyzetre, és gondoskodnak róla, hogy a körülmények a lehető legbiztonságosabbak legyenek - emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy a szinte ingyenes, napi 100 forintba kerülő táborokban nemcsak a gyermekek felügyeletét biztosítják, hanem - például sporttevékenységekkel, kulturális programokkal, kézműves foglalkozásokkal - a tartalmas kikapcsolódást, és napi négy étkezést is.

Az államtitkár kitér arra is, hogy

az ottalvós táborokat felújítják, így jövőre mintegy duplájára nő a férőhelyek száma.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt: idén nyolc turnusban kétszer annyi gyerek vehet részt a napközis táborokban, mint tavaly.

A felhívások a héten jelennek meg, jelentkezni az iskolákon keresztül június 16-ig lehet - ismertette.

Tudatta: egy csoportban húsz gyermek lesz, túljelentkezés esetén rászorultság alapján választják ki a résztvevőket. Az elnök szerint azonban a százezres létszám lehetővé teszi, hogy minden olyan gyermeknek legyen hely, aki szeretne részt venni a táborban.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Karácsony Gergely főpolgármester javaslatáról, miszerint a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján 16 óra 30 perckor álljon meg a forgalom azt felelte: "Karácsony Gergely a szép szavaknak és az üres tetteknek az embere." A felhívás szavaival nehéz nem egyetérteni, mert minden, ami a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozza jó - vélekedett, megjegyezve: a kezdeményezést ellentmondásosnak érzi, mert a főpolgármester olyan politikai erők támogatásával jutott hatalomhoz, amelyek "kifejezetten a nemzeti összetartozás ellen dolgoznak, és saját nemzettársaink ellen uszítanak." Az államtitkár bízik abban, hogy "egyszer majd a tettek is követik ezeket a szép szavakat."

Az iskolában erőszakot elkövető fiatalok után járó család pótlék egy évig tartó megvonásának javaslatával kapcsolatban azt mondta: minden olyan javaslatot jónak tart, amely az iskolai erőszak megelőzéséről szól.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018