eur:
394.65
usd:
369.66
bux:
65705.12
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Pexels

Szó szerint életbevágóan fontos lenne a véradás

A koronavírus-járvány alatti véradás fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Nagy Sándor az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy minden korábbi óvintézkedést megszigorítottak.

Számos ellátási forma a járvány ideje alatt sem maradhat el a kórházakban. A sürgősségi ellátásra szorulók, a rosszindulatú megbetegedésben szenvedők, a gyermekek, a szívsebészeti beavatkozásra, transzplantációra várók, valamint a vérképzőszervi megbetegedésben szenvedők számára pedig szó szerint életmentő készítmény a vér, hiszen, ha bizonyos időközönként nem jutnának hozzá, akkor meghalnának – hangsúlyozta az InfoRádiónak Nagy Sándor.

Nyilvánvalóan kevesebb a vér, amit pillanatnyilag az egészségügyi intézmények használnak, miután a tervezhető beavatkozások nagy része halasztásra került, ugyanakkor a vérutánpótlás is csökkent, hiszen a kiszállásos véradások megritkultak – tette hozzá a szakember, arra is felhívva a figyelmet, hogy minden városban megtalálhatók a vérellátó intézetei, illetve a Magyar Vöröskereszttel közösen több településen fix vérgyűjtési helyeket alakítottak ki. Például Budapesten az Arany János utcában, a vöröskereszt székházában, ahová minden nap délelőtt 11 órától délután 6-ig lehet menni vért adni - kijárási korlátozás ide vagy oda, ugyanis erre nem vonatkozik a rendelet, másfelől nagyon nagy szükség van erre.

Ami az óvintézkedéseket illeti, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese közölte, már a bejáratnál kérdésekkel fogadják a véradókat, így, hogy járt-e külföldön az elmúlt 30 napban, volt-e kontaktusa olyan személlyel, aki később koronavírus-pozitív lett, tapasztalt-e magán az elmúlt 30 napban koronavírus-fertőzésre jellemző tüneteket (láz, izomfájdalom, fáradékonyság, köhögés)? Ha akár az egyik is igaz a jelentkezőre nézve, akkor már be sem engedik a véradás helyszínére.

Az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozói csak akkor állhatnak munkába, amennyiben semmiféle kockázatot nem hordoznak – tette hozzá a szakember. Valamennyiük számára biztosított és ajánlott egyrészt a szájmaszk viselése (annak előnyeire és hátrányaira egyaránt figyelmeztetik őket), mind pedig a gumikesztyű (ez kötelező mindenki számára), de egy többlépcsős fertőtlenítési gyakorlatot is foganatosítottak védelmükben.

A donoroknak érkezéskor fertőtleníteniük kell a kezüket, továbbá mindegyikük számára biztosítanak külön tollat, ahogyan minden felületet is fertőtlenítenek rendszeresen a szolgálat munkatársai. A vérvételi ágyakat, illetve az adminisztrációhoz az asztalokat pedig úgy helyezték el, hogy meglegyen a biztonságos, másfél méteres távolság a véradók között – sorolta Nagy Sándor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Bár az év első két hónapja jól indult az európai autópiacon, a március belerondított a növekvő szériába, hiszen az évben először regisztráltak csökkenést az EU-ban - derült ki az ACEA legfrissebb autópiaci statisztikáiból. Bár a nagy autópiacok kivétel nélkül visszaestek, Magyarországon az eladások márciusban is jelentősen tudtak bővülni, elsősorban az elektromos autó támogatási programnak köszönhetően, amely megdobta a teljesen elektromos és hibrid járművek értékesítési számait. Eközben EU-s szinten továbbra is azt látjuk, hogy a benzines és a dízeles autókat veszik a leginkább, de egyre inkább törnek előre a hibridek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×