Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.11
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Gulyás Gergely: változatlanok maradnak a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Úgy vélte, az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni - mondta.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy

ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása.

Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

"Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak" - közölte a miniszter.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Ki a legpontosabb inflációs előrejelző Magyarországon?

Ki a legpontosabb inflációs előrejelző Magyarországon?

A Portfolio minden hónapban megkérdezi a hazai elemzőket arról, milyen inflációs adatra számítanak a Központi Statisztikai Hivataltól. A várakozások lehetőséget adnak felmérni, hogy a szakértők milyen képet alkotnak a gazdasági helyzetről, és rámutatnak, ha ennek a képnek az átrajzolására van szükség. Emellett természetesen az egyedi előrejelzésekből az is kiderül, hogy ki tudja a legpontosabb becslést adni az inflációra. A KSH a kísérleti statisztikája keretében most ez utóbbit vizsgálta meg, de értékeléséből más következtetéseket is le lehet vonni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×