Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
332.04
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Fordulat a salgótarjáni baleset ügyében

Nem a korábban őrizetbe vett férfi okozott halálos balesetet pénteken Salgótarjánban, hanem a barátja, aki ellen most már hamis vád miatt is folytatják az eljárást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva elmondta: pénteken este Salgótarjánban, a Rákóczi úton elütöttek egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A forrónyomos intézkedések során beszerzett adatok alapján két férfit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, majd egyiküket őrizetbe vették.

A szóvivő tájékoztatása szerint a nyomozás további adatai, a tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételeinek részletes elemzése eredményeképpen megalapozott a gyanú arra, hogy a járművet a balesetkor nem az őrizetbe vett férfi, hanem

a barátja, Sz. Lajos vezette, aki a gázolás után fiatalabb társára terelte a gyanút.

A beszerzett bizonyítékok alapján a főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása, valamint hamis vád miatt folytatja az eljárást a salgótarjáni Sz. Lajos ellen.

A 40 éves férfit őrizetbe vették, korábban őrizetbe vett társát pedig szabadlábra helyezték.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×