Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Zivatar Budapesten, a Fővám téren 2017. augusztus 6-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Kettészakad az ország, hét megyére adtak ki figyelmeztetést

Kedd estig egy front továbbra is a Kárpát-medence felett hullámzik, megmarad a hőmérsékleti kettősség és főként a Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.

Kedd délután a Nyugat-Dunántúl kivételével szakadozott lesz a felhőzet, illetve az ország északkeleti harmadában kissé felhős ég várható, és a Dunántúlon többfelé várható eső, zápor, főként a Dél-Alföldön helyenként zivatar.

Túlnyomóan borult lesz az ég, azonban a keleti megyékben rövid időszakokra elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Továbbra is többfelé alakul ki eső, zápor, a keleti határszélen egy-egy zivatar. A csapadék zöme az éjszakai, kora délelőtti órákban érkezik.

Erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.

A széllökések miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki első fokú figyelmeztetést.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a Dunántúlon 6 és 14, keleten 14 és 19 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×