Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési rendszer a cél

Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel - mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat.

A miniszter úgy fogalmazott, a megelőzés már akkor elkezdődik, amikor "az édesanya áldott állapotba kerül", aztán folytatódik a bölcsődében, az óvodában és az iskolában is.

Olyan szemléletet és környezetet szeretnének kialakítani, amely az egészséges életmódot természetessé teszi

- emelte ki.

Közölte, az öt nemzeti program mellett dolgoznak az alap- és a sürgősségi ellátás fejlesztésén, valamint már elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó tervezet.

A részletekről azt mondta, minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, és gondoskodik arról, hogy a megelőzés szabályait betartsák.

Kásler Miklós a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az 1993-ban indult és azóta Európában mintaértékűvé vált nemzeti rákkontrollprogram adta a gondolatot, hogy minden lényeges betegségcsoportban kialakítsanak egy nemzeti programot.

A kórházi fertőzések kapcsán a miniszter jelezte, Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési szisztémát szeretnének kialakítani. Az erről szóló miniszteri rendelet nemsokára megjelenik - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×