Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
331.91
bux:
118167.64
2026. január 13. kedd Veronika

Bűnszövetkezet hajtott a pártok kampánytámogatására

Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a nyomozók három embert őrizetbe vettek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az ügyészség két férfi előzetes letartóztatását indítványozta.

Mint írták, a gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak több embert is megkerestek, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezniük. A választásra jogosult személyek adatait az elkövetők illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem kilencezer választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette.

Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták. Ezért különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat.

A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig - köztük a telefonon adatot szerző nőket is - bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták.

A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×