Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Változtatnának a véradás szabályain - lapszemle

Egymásra mutogatnak a gödöllői uszoda-projektben, nem állunk rosszul szavazási hajlandóság terén, csökkentenék a véradási korhatárt.

Tizennyolc évről tizenhétre csökkentené a kormány a véradáshoz szükséges minimális korhatárt, ezt Drexler Donát, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója is támogatja – közölte a Világgazdaság. A cikk kitér arra is, hogy 2017-ben 24 millió forintot költött kommunikációs kampányokra az OVSZ, ami 17 millió forinttal kevesebb a megelőző évinél.

A Magyar Idők szerint négymilliárdos támogatást hagynának elúszni Gödöllőn. A városnak ugyanis csak azt a területet kellene megvásárolnia, ahol állami pénzből uszoda épülne, a város mégsem hozta meg a beruházáshoz szükséges döntéseket. Gémesi György, Gödöllő polgármestere a csütörtöki képviselő-testületi ülésen közölte, hogy ő egy telefonhívásra vár a nemzeti vagyonkezelőtől az uszodával kapcsolatban, de ez eddig még nem történt meg.

Voksokban nem állunk olyan rosszul – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap szerint bár sokat hallani arról, hogy a magyar lakosság csalódott a demokráciában és sokkal passzívabb a választások idején, mint a nyugat-európai polgárok, a régiós összehasonlításokat nézve nem is állunk olyan rosszul. Sőt, ha a legutóbbi parlamenti választást vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy egyik régiós országban sem volt olyan magas a részvételi hajlandóság, mint nálunk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×