Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
312.31
bux:
147232.31
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Visszavonul Galló Istvánné

Visszavonul Galló Istvánné

Galló Istvánné nem indul újra az elnöki posztért a Pedagógusok Szakszervezetének közelgő tisztújításán – erősítette meg a Magyar Időknek az érdekképviselet. Közben már megváltak Szüdi István tanácsadótól, miután az egykori MSZP-s államtitkár a DK színeiben képviselőjelölt lett Cegléden.

Megkezdődött a szokásos, ötévente esedékes tisztújítás a Pedagógusok Szakszervezeténél (PSZ), Galló Istvánné 2008 óta tölti be az elnöki posztot, s két ciklus után már nem kíván újra indulni – reagált a Magyar Idők érdeklődésére a szervezet a honlapján is megjelentetett közleményben.

A lap úgy tudja, Szüdi Jánostól, a szervezet tanácsadójától már megváltak, mivel ő a Demokratikus Koalíció színeiben indulni fog a választásokon Cegléden. Szüdi eddig a PSZ-nél tanácsadóként, szakértőként dolgozott, számos publikációban bírálta élesen a kormány oktatáspolitikáját, és részt vett, felszólalt a korábbi pedagógustüntetéseken.

A PSZ a közösségi oldalán jelezte követőinek, hogy részt vesznek a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában. A bejegyzést január 9-én tették közé, amit azóta eltávolítottak. A facebookos közlésük szerint a múlt év decemberében döntött erről a szakszervezet országos vezetősége. A bejegyzés azóta eltűnt. A szakszervezet hivatalos honlapján pedig az található, hogy nem kívánnak részt venni a kerekasztal-tárgyalásokon. Mint írják, hét oktatási szakszervezet közös nyilatkozatot tett: mindannyian egységesen visszautasítják, hogy részt vegyenek a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Tisza-kormány: Felmentették a Mandiner vezérigazgatóját, újra jön az Erasmus

Tisza-kormány: Felmentették a Mandiner vezérigazgatóját, újra jön az Erasmus

Azonnali hatállyal felmentették a Mandiner vezérigazgatóját, a lap mindennemű finanszírozását pedig a mai naptól teljesen leállítják. A kormány 10 százalékkal emeli a megváltozott munkaképességűek ellátásait, a 65 év feletti rokkantsági ellátottak juttatása pedig 2027-től legalább havi 120 ezer forintra nő. A 2026/2027-es tanévtől ismét valamennyi magyar egyetemen elérhetővé válik az Erasmus-program, így abban a korábban korlátozásokkal érintett 21 felsőoktatási intézmény hallgatói is részt vehetnek. A kormány döntött a mohácsi Duna-híd megépítéséről is, a beruházás műszaki tartalmának módosításával azonban 74-76 milliárd forintot takarítanának meg: az alföldi oldali csatlakozóút 2x2 helyett 2x1 sávon épül meg, a felszabaduló pénzt pedig az országos úthálózat felújítására fordítják. A gyermekvédelmi rendszer átvilágítása után tízmilliárd forintos kríziskezelő alapot és egymilliárd forintos jóvátételi keretet hoznak létre a szektor fejlesztésére, a béremelésekre és a bántalmazott fiatalok támogatására. A kormány emellett átírná a csecsemők kötelező pneumococcus elleni oltásának szabályait. Belpolitikai híreink pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×