Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Akár felnőtteknek is segíthet ezentúl a Démétér Ház

Akár felnőtteknek is segíthet ezentúl a Démétér Ház

Új épületszárnnyal bővítik a csontvelő átültetés után lábadozó gyermekeket és családjukat befogadó Démétér Házat. A munkálatokról és az új lehetőségekről Sedlák Gabriella, a program koordinátora beszélt az InfoRádióban.

Évente 35-40 beteget transzplantálnak a Szent László Kórház Gyermek Csontvelő Transzplantációs osztályán – mondta Sedlák Gabriella, hozzátéve, hogy a számuk évről évre nő, ami nem azt jelenti, hogy több a beteg gyermek, hanem azt, hogy több betegség esetében is terápiás lehetőség a csontvelői őssejt-transzplantáció.

„Az osztály országos feladatokat lát el, sok a vidéki beteg gyerek, akiknek fontos, hogy a szülők jelenlétét biztosítsuk.”

A Démétér Ház egyik feladata, hogy szállást nyújtson az osztályon gyógyuló gyermekek szüleinek, valamint azoknak a gyerekeknek is, akik már nem fekszenek kórházban, de gyakori orvosi ellenőrzést igényelnek – mondta a programkoordinátor.

Sedlák Gabriella beszélt arról is, hogy a Démétér Ház új épületszárnyának mai alapkőletétele után éppen bontási munkálatok zajlanak. Mint a programkoordinátor elmondta, ez természetesen kosszal jár, ezért az immunhiányos gyerekeket átmeneti időre a kórház lezárt kórtermeiben helyezték el, a házban jelenleg csak szülők laknak.

„A 176 millió forintos beruházás keretében öt apartman épül, így öttel több családnak tudunk szállást biztosítani. Talán lehetőség lesz arra is, hogy a felnőtt transzplantációs osztály azon betegeinek is tudjunk segíteni, akiknek otthon nem tudják a megfelelő higiénés körülményeket biztosítani.”

Minőségileg is bővül a ház, az új részen helyiséget kap a pszichológus, lesz játszó- és gyógytornaszoba is – tette hozzá Sedlák Gabriella.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékűnek nevezett, 2000 milliárd eurós uniós költségvetési javaslata első ránézésre valóban ambiciózusnak tűnt a júliusi bejelentéskor. A többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete ugyan már akkor is komoly kritikákat váltott ki, egy friss elemzés arra jut: ezek a bírálatok talán még visszafogottnak is bizonyultak. Az infláció és a helyreállítási alap hiteltörlesztési költségeinek hatását kiszűrve az EU 2028–2034-es ciklusra tervezett költségvetése reálértéken kisebb lehet, mint a 2021–2027-es időszakra eredetileg előirányzott összeg. A javaslat ráadásul nemcsak a hagyományos forrásokhoz való hozzáférést szűkítheti, hanem a finanszírozási struktúra átalakításán keresztül az Európai Bizottság kezébe is több döntési jogkört koncentrálna. Ez különösen a felzárkózó tagállamok számára jelenthet kockázatot, miközben az EU egyre hangsúlyosabb versenyképességi elvárásokat támaszt velük szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×