Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.87
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Ritka helyzetben a Dózsa György úti gázoló

Ritka helyzetben a Dózsa György úti gázoló

Az elmúlt két évben összesen hat ember került előzetes letartóztatásba közlekedési bűncselekmények miatt – mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Az adatok szerint ezeket a baleseteket az elkövetők ittas vagy bódult állapotban követték el.

Legutóbb a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd került házi őrizetbe közlekedési bűncselekmény gyanúja miatt, a büntetés időtartamát nemrég hosszabbította meg a bíróság. A balesetben ketten vesztették életüket.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy az ügyészség az elmúlt két évben csupán nyolc esetben indítványozott előzetes letartóztatást ittas járművezetés, közúti veszélyeztetés vagy halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A bíróság hat alkalommal tett eleget a kérelemnek. Ebből kettőben külföldi állampolgár volt a gyanúsított, két feltételezett elkövető pedig lakhely elhagyási tilalmat kapott.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy ezen kényszerintézkedés elrendeléséhez a személyi körülményeket vizsgálják, és nem a bűncselekményhez kapcsolódó büntetési tételt. 

Azt is hozzátette, hogy 2012-től 2015-ig folyamatosan és jelentősen – közel nyolcszázzal – nőtt a közlekedési bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek száma Budapesten. Leggyakoribb esetben ittas vagy bódult járművezetés miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×