Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Erdélybe tart a gyógyítóbusz

Erdélybe tart a gyógyítóbusz

Több mint tízezer vizsgálatot végeznek magyar orvosok Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos éves eseményén. A szombattól október 13-áig tartó útról Edvi Péter, a szervezet elnöke beszélt az InfoRádióban.

Ahogy általában, most is Székelyföld „déli csücskétől az északiig és a keletitől a nyugatiig” vizsgál a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – mondta el a szervezet elnöke.

„De átmegyünk Bákóba is, főleg a csángó gyerekeket vizsgáljuk ott” - tette hozzá Edvi Péter.

A gyerekgyógyászat mellett idén kiemelt terület az ortopédia, a sebészet, de sok nőgyógyász és fogorvos is jelentkezett – mondta el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

„Egy komplett rendelővel vagyunk úton.”

A mozgó rendelő mellett a helyi intézményeket gyógyszerekkel és szakmai továbbképzésekkel is segítik. Edvi Péter elmondta, Csíkszentmártonban a megalakulása óta támogatja a szervezet a korai fejlesztőt, most azt vállalta, hogy hat szakember munkabérét finanszírozza, közel tizenkét millió forint értékben – tette hozzá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

„Ezt fogjuk ott megünnepelni. A másik fontos esemény pedig az, hogy a csíkszeredai megyei kórház ortopédiai részlegének egy mikromotor nevű berendezést vásároltunk, nagyjából tízmillió forintért. Már használják is, most fogjuk megünnepelni.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

A demográfiai válság és a technológiai forradalom kettős szorítása miatt 2–5 éven belül elkerülhetetlenné válik az adórendszerek gyökeres reformja. Mivel az aktív munkavállalók száma globálisan csökken, a közfinanszírozás és a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága érdekében az államok kénytelenek új adóalanyokat – algoritmusokat és humanoid robotokat – bevonni a közteherviselésbe.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Japán a hétköznapokban ritkán mozgatja a világot. Aztán eljön néhány hét, amikor hirtelen minden róla szól: a kötvényhozamok megugranak, a jen idegesen rángatózik, a globális befektetők pedig a saját kárukon tanulják meg újra, hogy a carry trade nem örök életű ingyenebéd, hanem egy kényelmes, de veszélyes függőség. Hétvégén választásokat tartottak Japánban, a piac pedig pattanásig feszült egy olyan környezetben, ahol a globális likviditási helyzet már kedvezőtlen. Minden profi a választásokra szegezi a tekintetét – mi pedig megmutatjuk, mi történhet, most hogy úgy tűnik Takaichi pártja fényes sikert aratott a választásokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×