Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Párbeszéd: Robotadó ellensúlyozná az automatizáció hatásait

Párbeszéd: Robotadó ellensúlyozná az automatizáció hatásait

A robotadó bevezetését javasolja a Párbeszéd. A párt szóvivője elmondta: az Európai Unió munkahelyeinek több mint a felét veszélyezteti az automatizáció, ami újfajta munkanélküliséget teremthet.

A gazdaság változásával a munka jellege is változik;

egyre több feladatot végeznek el robotok, egyre több helyről szorul ki az emberi munkaerő,

ezzel indokolja a Párbeszéd, hogy felvetették az úgynevezett robotadó bevezetésének ötletét – mondta a párt szóvivője, Tordai Bence.

„Azt mondjuk, hogy a robotadóra azért van szükség, hogy némileg ellensúlyozza azt, hogy villámgyorsan fogják kiszorítani a robotok az embereket a munkahelyeikről. Ez a következő évtizedek fejleménye lesz, de már a 2015-2020 közötti időszakban is körülbelül hétmillió munkahely szűnik meg a technikai fejlődés eredményeképpen, és csak kétmillió új keletkezik.”

Ez azt jelenti, hogy egy új típusú munkanélküliséggel kell szembenéznünk – mondta Tordai Bence.

„A robotadó javaslatnak arra is választ kell adnia, hogy mit kezd az állam azokkal az emberekkel, akik a robotizáció, automatizáció miatt veszítik el a munkájukat. A Párbeszéd azt mondja évek óta, hogy alapjövedelemre van szükség, mert ezek az emberek nem fognak tudni újra elhelyezkedni, egyre kevesebb állás lesz, főleg az alacsonyan képzettek számára.”

A Párbeszéd szóvivője elmondta, az adó mértékét egyelőre nem tudnák meghatározni.

„A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány forduljon az Európai Tanácshoz, hogy az európai országok közösen dolgozzanak ki egy javaslatot, amely egyrészt figyelembe veszi, hogy az egymás közötti versenyképességnek sem szabad ennek következtében változnia, de arra is tekintettel is van, hogy a globális gazdasági versenyben ne csökkenjen Európa súlya.”

Tordai Bence emlékeztetett, 2016-ben egy luxemburgi EP-képviselő nyújtott be javaslatot a robotizáció következményeinek orvoslására, ám azt akkor az Európai Parlament nem támogatta. A Párbeszéd célja, hogy Magyarország ezt a témát visszahozza az európai közgondolkodásba – tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×