eur:
394.39
usd:
370.25
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Gyurcsány: „nem dráma az, ha az ember kikap

Gyurcsány: „nem dráma az, ha az ember kikap"

A Demokratikus Koalíció elnöke nem támogatja, hogy a pártvezetők is induljanak egyéni választókerületben az országgyűlési választásokon, de adódhat olyan helyzet, hogy ő is megméreti magát.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: alapesetben nem bátorítja a pártelnökök egyéni indulását a választásokon, mert az egész országban kell kampányolniuk és képviselniük a pártra szavazókat.

„Ugyanakkor ha semmilyen megállapodás nem születik az ellenzéki pártok között, akkor amellett szól majd sokkal több érv, hogy valamennyi ismert politikusunk induljon el egyéniben is” - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc kiemelte azt is, hogy nem tart a versenytől a 2018-as választáson.

„Nem dráma az, ha az ember kikap a politikában, én ebben sok mindent elviselek. Tisztességesen helyt fogok állni. Egy ellenzéki párt első számú vezetője nyilván olyan körzetben indul el, ahol, úgy látja, hogy az ellenzéki meggyőződésű választók vannak többségben.

Az szinte bizonyos, hogy jól szerepelnék egy ilyen helyzetben.

Hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy nyerjek, ha megosztott az ellenzéki térfél, azt nem tudom” - fejtette ki.

A Demokratikus Koalíció vezetője elmondta, hogy a következő hónapokban nem készülnek intenzív kampányra, de az egyeztetések mindennaposak lesznek a párton belül.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×