Infostart.hu
eur:
385.77
usd:
331.34
bux:
119506.59
2026. január 14. szerda Bódog

Meghalt Lányi Zsolt

A politikus otthonában, éppen a születésnapján hunyt el.

88 éves korában meghalt Lányi Zsolt, a Független Kisgazda Párt egykori képviselője - tudta meg a Magyar Nemzet a családtól.

Lányi Zsolt - Parlament honlapján található életrajz szerint - 1945-ben lépett be kisgazdapártba. 1945-1946-ban az FKGP ifjúsági szervezetében, a Független Ifjúságban dolgozott. Az úgynevezett „fordulat éve”, azaz 1948 után visszavonult a politikától. 1956-ban újjáalakította az FKGP újpesti szervezetét,

ő vette fel Torgyán Józsefet a kisgazdapártba.

1988-ban az újpesti szervezet elnöke lett, majd 1988-1989-ben budapesti alelnök. 1989-ben kizárták az FKGP-ből, mert nem értett egyet az akkori vezetőkkel és a párt irányvonalával. 1992-ben azonban visszavették a pártba, 1992 őszétől az újpesti szervezet elnöke, 1993. júniustól képviselővé választásáig az FKGP budapesti elnöke, 1993. júniusától pedig az országos vezetőség tagja, alelnöke volt. 1992-től a párt országos elnöke és a főtitkár szóvivőjeként tevékenykedett.

1993-tól a Keresztény Nemzeti Összefogás titkára, 1991-1992-ben a Szent Korona Társaság alelnöke, 1992-től tiszteletbeli alelnöke volt.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×