Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Kacifántosan, de működik a gyerekek nyári felügyelete

Kacifántosan, de működik a gyerekek nyári felügyelete

A nyári szünetben a gyerekek elhelyezését és ellátását továbbra is az önkormányzatoknak kell megszervezniük, ehhez pedig a tankerületekkel és esetleg más települések intézményeivel is egyeztetniük kell.

Alapos előkészületet igényel a nyári felügyelet megszervezése

- hangsúlyozta Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„A törvény szerint ez az önkormányzatok feladata. Fel kell mérniük, hogy van-e szülői igény a gyerekek felügyeletére és étkeztetésére, ha igen, meg kell szerveznie. Ahhoz pedig szerződést kell kötni a pedagógusokkal.”

Korábban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke

kacifántos

nak nevezte a helyzetet.

„Nem rendelkezünk épülettel sem, hiába a mi tulajdonunk, de átadtuk üzemeltetésre a Kliknek. Nincsenek pedagógus beosztottjaink, nekünk kell mindenről gondoskodnunk. Minden önkormányzatnak meg kell szervezni, úgy tudja megtenni, hogy visszakéredzkedik a saját épületébe, szerződést köt a Klikkel vagy a pedagógusokkal, hogy váltott rendszerben lássák el ezt a feladatot.”

Van, ahol ez nem jelent problémát.

A Debreceni Tankerületi Központ igazgatója, Pappné Gyulai Katalin az InfoRádiónak arról beszélt, hogy idejében rendezték a felmerülő kérdéseket. A pedagógusok bérét pedig az önkormányzat állja.

„Debrecen városa és a debreceni tankerület között nem okoz problémát, hogy máshol van a működtetés és más szervezi a nyári napközis táborokat. A Debreceni Tankerületi Központhoz a város huszonöt intézmény tanulói érintettek. A januárban elkezdett folyamatos egyeztetés biztosítja azt, hogy ebben az évben is zökkenőmentes lesz a nyári napközis táborok biztosítása.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Maruzsa Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta:

nem szokott gondot okozni a településeken a nyári szünidőben a gyerekek felügyelete.

„Az gyökeresen más helyzet volt, amikor ehhez a feladatkörhöz az iskolák önkormányzati fenntartása is párosult. Általában a településeken ezt meg tudják szervezni, bár a fenntartási feladatokat, kötelezettségeket és kiadásokat az állam átvette az önkormányzatoktól, az adósságokkal együtt, az iskola azonban a településen működik, a pedagógusoknak eddig is külön fizettek.”

A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést.

Az önkormányzatoknak ugyanis tavaly óta minden iskolai szünetben gondoskodniuk kell a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, ennek költségeire a kormány idén több mint hat milliárd forintot különített el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×