eur:
413.91
usd:
399.72
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Csak politikai indoka lehet a reklámadónak

"Csak politikai indoka lehet a reklámadónak"

A reklámadó intézményének eltörlését szorgalmazza a digitális reklámpiac valamennyi szereplőjét összefogó legnagyobb szakmai szervezet. A Magyar Reklámszövetség keretein belül működő IAB Hungary alelnöke az InfoRádió ReggelInfo című műsorában azt mondta: nem gazdasági, hanem politikai lehet a jogalkotó motivációja.

A szakmai szervezetek a reklámadót mint intézményt vizsgálták, ennek során, ahogy Kardos Gábor fogalmazott:

nem nagyon láttak olyan indoklást, amely szerint haszna lenne a reklám- és médiaszakma számára.

„Azzal arányosan, hogy több tízmilliárd forintos bevételt hoz az államnak, csökkenti az államkassza más bevételeit. A Magyar Reklámszövetség a közelmúltban elkészítette azt az éves kimutatását, amiből látszik, hogy a reklámra fordított forintok milyen módon járulnak hozzá a nemzetgazdaság működéséhez. Egy reklámra fordított forintra hat forintnyi gazdasági termelési egységet mutatott ki a tanulmány. Ebből számunkra az következik, hogy

a reklám katalizátora és működtetője a gazdaságnak.”

Ezért minden olyan teher, ami a médiát vagy a hirdetői oldalt sújtja, ezt a hatást veszi el a gazdaságtól – fogalmazott a Magyar Reklámszövetség keretein belül működő IAB Hungary alelnöke, és hozzátette, az látszik, hogy a kormány nem tett erőfeszítéseket arra, hogy az adót minden szereplőtől egyformán hajtsa be.

„De nem az a célunk, hogy az eddig kevésbé érintett szereplők fokozott kárt szenvedjenek, hanem, az adó megszüntetése, hogy tehermentesüljenek a médiapiac szereplői, hogy ne álljon rosszabb színvonalú vagy kevesebb médiaszolgáltatás a társadalom rendelkezésére” - mondta Kardos Gábor.

Szűkülő mozgástér

A médiapiac szereplői különböző mértékben támaszkodnak a reklámbevételekre, ezért nem minden résztvevőt egyformán sújt a reklámadó.

„Az online piacon jellemzően nincs terjesztési típusú árbevétel, a teljes bevétel reklámból származik, amelynek most egy olyan adóterhe növekszik, ami a teljes árbevételre vetül, tehát a veszteségesen vagy akár éppen nyereségesen működő vállalatok nagyon jelentős terhet kell, hogy cipeljenek.”

Kardos Gábor hangsúlyozta, a szakmai elemzésekből arra jutottak, a reklámadónak sem nemzetgazdasági, sem médiapiaci haszna nem jelentős, ezért

a jogalkotó motivációja egy másik, akár politikai térben fogalmazódhatott meg,

különben nem lenne indokolt az adó fenntartása és főleg nem fokozása - fogalmazott a Magyar Reklámszövetség keretein belül működő IAB Hungary alelnöke.

„Folyamatosan szűkül a független médiaszereplők mozgástere Magyarországon.

Főleg azoknak a szereplőknek jelent nagyobb terhet egy ilyen adó kifizetése, amelyek nem férnek hozzá más, például kormányzati vagy kormányközeli forrásokhoz" – jegyezte meg Kardos Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×