eur:
389.01
usd:
361.34
bux:
68698.95
2024. május 7. kedd Gizella
Reklámadó: az idén már nem lesz adóemelés?

Reklámadó: az idén már nem lesz adóemelés?

50 százalékkal, 7,5 százalékra emelte az Országgyűlés a reklámadó mértékét, pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az idén már nem lesz adóemelés.

A képviselők 117 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadták el a nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amelynek értelmében a reklámadó mértéke az idei első félévben nulla százalék, július 1-jétől azonban 100 millió forintos árbevétel felett 7,5 százalék lesz az eddigi 5,3 százalék helyett.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője mivel a kormány eredeti javaslata nem 7,5, hanem 9 százalékra emelte volna a különadó mértékét, adócsökkentésként beszélt az emelésről.

"Csökkentettük az adókulcsot 9-ről 7,5 százalékra és miután teljes egészében az Európai Bizottság döntésének megfelelően vissza lehet igényelni a korábban befizetett adót, ezzel a 7,5 százalékos adóval tulajdonképpen kinyújtottuk az adómentesség idejét, hiszen egészen addig, amíg nem fizetjük vissza a korábban befizetett adót, addig értelemszerűen nem kell adót fizetni" - mondta a frakcióvezető.

A törvénymódosítást ugyanis az Európai Bizottság azon határozata indokolta, amely megállapította, hogy a reklámadó több ponton sérti az uniós állami támogatási szabályokat, ezért a jogszabály túlfizetésnek minősítette a június 30-ig már megfizetett reklámadót és elrendelte a már befizetett különadó visszatérítését. A kormány egyébként megtámadta a brüsszeli döntést és jogorvoslatot kért az Európai Bíróságtól, e jogvita azonban nem halaszthatta el az EB határozatának végrehajtását.

Az ellenzéki frakciók mindegyike elutasította az adóemelést.

"Kell a médiacégeknek nyilván hozzájárulni a dolgokhoz, de nem büntető alapon"- mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke.

"Az egész reklámadót ebben az esetben azért tartja a Jobbik a sajtószabadság elleni támadásnak, mert kifejezetten azoknak a cégeknek kedvez, akiket bőven kitöm közpénzzel a kormány" - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője.

Heltai László, az LMP gazdasági szakszóvivője úgy látja, hogy sem gazdasági sem szabályozási eszköznek nem alkalmas a reklámadó.

"A 7,5 százalék az pont elviheti sok kisvállalkozás vagy közepes vállalkozás profitját, tehát ez megint csak alkalmas arra, hogy egyes médiacégeket fenyegessenek, főleg az ilyen közepes méretűeket" - mondta.

Az ellenzék mellett a szakmai szervezetek is tiltakoztak az adóemelés ellen. Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke azt a kormányzati közlést is cáfolta, hogy történtek volna egyeztetések a lépésről.

"Alapvetően a teljes iparágat negatív irányba sodorja, már csak azért is, mert az iparágra jellemző profitabilitás, a profitráta nagyjából 3 százalék környékén mozog. A 7,5 százalék az nyilván lényegesen magasabb. Nagyon sok vállalat vagy tovább fogja hárítani, vagy olyan alternatív megoldáshoz fog nyúlni, amely sem a kormányzatnak, sem pedig az iparágnak nem tenne jót. Például a nagy vállalkozások akár elgondolkodhatnak azon is, hogy országhatáron túli székhellyel üzemeltetik vállalkozásukat" - figyelmeztetett Urbán Zsolt.

Dunai András, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke már a különadó meglétét is súlyosan aggályosnak tartotta, míg a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, Kovács Tibor úgy látja, hogy újságírói, szerkesztői állások megszűnését vagy akár komplett médiumok eltűnését eredményezheti a reklámadó emelése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatták be Vlagyimir Putyin orosz elnököt újabb hat évre. Két orosz ügynök merényletet tervezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×