Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Öt településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap

Öt településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Erdőtarcsán és Szuhakállón polgármestert, Markócon és Pálosvörösmarton településvezetőt és képviselő-testületet, Siófokon pedig roma települési nemzetiségi képviselőket választanak.

A Nógrád megyei Erdőtarcsán azért írtak ki időközi választást, mert a polgármester augusztusban lemondott. A tisztségért négy jelölt függetlenként, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben indul. A választói névjegyzékben 440 helybéli szerepel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhakállón ugyancsak a településvezető lemondása miatt tartanak időközi választást. A 794 választópolgár négy polgármesterjelölt közül választhat: a posztért az eddigi polgármester mellett még két független jelölt indul, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben aspirál a tisztségre.

A Baranya megyei Markócon polgármestert és képviselőket is választanak, mivel a képviselő-testület nyáron feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért az eddigi településvezető és egy másik független jelölt indul, a két képviselői helyre öten pályáznak, mindannyian függetlenek. A választói névjegyzékben 51-en szerepelnek.

A Heves megyei Pálosvörösmarton szintén a képviselő-testület önfeloszlatása miatt lesz választás. Az 555 választópolgár három polgármesterjelölt közül választhat: egyikük függetlenként, egy a DK és az MSZP közös jelöltjeként, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben indul. A négy képviselői helyre 17 jelölt közül lehet választani.

A Somogy megyei Siófokon ma két roma települési nemzetiségi képviselőt választanak.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×