eur:
414.33
usd:
402.27
bux:
81405.84
2025. január 8. szerda Gyöngyvér

Lázár: új büntetőeljárási törvénycsomagot nyújtanak be

A kormány új büntetőeljárási törvényt nyújt be a parlamentnek januárban - közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter kétéves egyeztetés után tárta a kormány elé a készülő kódexet, amely reményei szerint konszenzuson alapul.

A jogszabály céljaként jelölte meg az eljárások gyorsítását és hatékonyságának növelését, az áldozatvédelem erősítését. A javaslatról ötpárti egyeztetést kezdeményeznek. A csomagot januárban nyújtják be a parlamentnek, és 2018 nyarán léphet hatályba a törvény - ismertette.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy a következő években realitássá válik a 40 százalékos béremelés. A nap folyamán megkötött, több évre is intézkedéseket meghatározó bérmegállapodással indokolta kijelentését, mondván, a minimálbér emelése és a járulékcsökkentés együtt eredményezhet 40 százalékos béremelkedést.

Ennek feltétele, hogy a teljes foglalkoztatás és a munkaalapú társadalom működjön Magyarországon - tette hozzá.

Lázár János közölte, a bérmegállapodás 1,2 millió embernek fontos.

Címlapról ajánljuk
Kezd meghajolni a brit kormány Elon Muskék haragja előtt

tudósítónktól
Kezd meghajolni a brit kormány Elon Muskék haragja előtt

Pár héttel Donald Trump beiktatása – és saját kormányzati szerepének kezdete előtt – a milliárdos Elon Musk a brit belügyekkel van elfoglalva. Egy nemierőszak-ügy állítólagos eltussolása miatt börtönbe küldené az illetékes minisztert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.08. szerda, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Komplett régiókat kebelezne be Donald Trump, akár katonai erővel – Tényleg ennyire komoly a helyzet?

Komplett régiókat kebelezne be Donald Trump, akár katonai erővel – Tényleg ennyire komoly a helyzet?

Donald Trump az utóbbi hetekben több alkalommal is bejelentette területi igényét Grönland szigetére, Kanadára és a Panama-csatornára. A megválasztott elnök ráadásul nem zárta ki, akár katonai vagy gazdasági kényszerítő erőt is alkalmazhat Grönland és a Panama-csatorna megszerzésére. Az ismételt felvetések és a katonai erő alkalmazásának belengetése azt mutatják, hogy Trump ezúttal nem „viccel”, hanem komolyan el akar érni valamit, bár hogy valóban a területek megszerzése-e a célja, vagy a meglepő ötletek inkább csak jó tárgyalási pozíció kialakítását jelentik, az egyelőre kérdés. Mindenesetre még hivatalba sem lépett, Trump máris három országgal veszett össze, ráadásul az Egyesült Államok partnereivel, ami egészen más amerikai külpolitikai irányt körvonalaz, mint amilyet a megválasztott elnök a kampányban felvázolt az „America First” jegyében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×