Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Kinevezték a TIBEK vezetőjét

Takács Tibor vezérőrnagyot nevezte ki csütörtöki hatállyal a belügyminiszter előterjesztésére a kormányfő a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) főigazgatójának - közölte a Belügyminisztérium.

Takács Tibor 49 éves. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát 1990-ben, a Közép-Európai Rendőrakadémiát 1993-ban végezte el. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1999-ben avatták az állam- és jogtudományok doktorává, 2007-ben jogi szakvizsgát tett. Német nyelvből középfokú "C" típusú nyelvvizsgával rendelkezik.

Takács Tibor 1988. február 22-én került a rendőrség hivatásos állományába. 1990. július 1-jétől a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd röviddel később a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományában teljesített szolgálatot: volt fővizsgáló, nyomozó, kiemelt fővizsgáló, alosztályvezető, kapitányságvezető-helyettes Szombathelyen, majd Körmenden rendőrkapitány.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatói, helyettes rendőrfőkapitányi, rendészeti igazgatói és a főkapitányság megbízott vezetői feladatát is ellátta, 2010 októberétől pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette. Az ORFK bűnügyi főigazgatói posztját, egyben az országos rendőrfőkapitány-helyettesi feladatkört 2012 szeptemberétől látta el.

A TIBEK létrehozásáról június 7-én döntött a parlament, amikor elfogadta a Belügyminisztérium terrorellenes törvénycsomagját.

A belügyminiszter alá tartozó TIBEK feladata a nemzetbiztonságot, bűnüldözést, közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozásának, elemzésének eredményeként a lehető legátfogóbb kép összeállítása az ország terror-, illetve esetleges más fenyegetettségéről, a belső biztonsági helyzetről, a közbiztonság állapotáról. Minderről tájékoztató rendszert működtet, és értékelő jelentéseket készít a kormánynak.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×