Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A fogorvosoknak is arra lenne szükségük, mint a háziorvosoknak

A fogorvosoknak is arra lenne szükségük, mint a háziorvosoknak

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke szerint a háziorvosokhoz hasonlóan a fogorvosoknak is szükségük lenne letelepedési és praxisjogvásárlási támogatásra. Hermann Péter az InfoRádiónak azt mondta: a szakma elöregedése és a fiatalok kivándorlása miatt jelenleg 230 és 270 között van a betöltetlen praxisok száma.

„Azért kötnek a fogorvosok kisebb számban OEP-finanszírozású szerződést, mert egész egyszerűen nem éri meg. Két milliárdot kapott most a fogorvosi kassza, ez rendelőnként 50 ezer forintos havi pluszt jelent. Ezzel a plusszal együtt körülbelül átlagban 800 ezer forintból gazdálkodhat egy fogorvosi szolgáltató” - mondta a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke.

„Ám nem létezik átlagos fogorvosi bér. Ez a mi legnagyobb problémánk” - emelte ki Hermann Péter.

„A havi körülbelül 800 ezer forintból kell kigazdálkodnia a fogorvosnak a saját bérét, az asszisztensnő bérét, természetesen a bér mellett a különböző járulékokat, a rezsit, és az anyagokat is ebből kell megvásárolnia” - sorolta.

„Az 1990-es évek második felében, amikor a kényszerprivatizáció volt – vagyis amikor '95-'96-ban elküldték a fogorvosokat a vállalkozási formába – oda vezetett, hogy ma nincs a fogorvosoknak egy olyan biztos bére, mint például a kórházi orvosoknak” - közölte az elnök.

„A letelepedési és praxisjogvásárlási támogatás arról szól, hogy per pillanat van egy körülbelül 250 betöltetlen praxis az országban, és ha azt szeretnénk, ha ezeknek a száma csökkenjen, kedvező vagy vonzó legyen egy fiatal számára, hogy betöltse egy megüresedett praxist. Jelenleg ugyanis nem pályáznak a fogorvosok. A háziorvosoknál is ezért találták ki a letelepedési támogatást, illetve a praxisjogvásárlási támogatást” - mondta Hermann Péter.

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnökének információi szerint most ötmillió forintot lehet igénybe venni letelepedési támogatásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×